Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)

82

Új Dunatáj • 2008. szeptember

sétáltok, meg-megállva,

és társalogtok szépen,

nem kapva össze semmi semmiségen,

henm - mivel tanú nincs -időnként akaratlanul is,

a dialógus-prózát versre váltva.

Ez a vers önálló tanulmányt igényelne, hiszen intertextualitása rendkívül gazdag, filológiatörténete nem kevésbé, talán az újabb „kanonizálások” „helytörténetét” is megoldani lenne képes.11 A Baka-életmű eddigi értelmezését is „átírathatja” a vers kürültekintő interpretációja, nem kevésbé az elődökre (Babits, Illyés, József Attila, Mészöly) vonatkozó distanciáinkat!

Végül még egy érdekes példa, egy látszólag játéknak indult feladat Baka István-i megoldása. Fölmerül a kérdés, vajon csupán játéknak tekinthető-e, ha költők arra vállalkoznak, hogy elődjüket egyetlen soruk alapján közelítik-követik avagy az adott sort idézve-felhasználva-beépítve önálló textust hoznak létre, amely egyúttal saját életét is éli, még akkor is, ha - szándéka szerint - egyúttal a hagyományba is beépül. Az Alföld szerkesztőinek jutott eszébe az ötlet s megvalósulása után valóságos kis antológiát tudtak létrehozni. Az eredeti József Attila-szöveg, az Emberek című vers így hangzik:

Családunkban a jó a jövevény.

Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat,- ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag s ma már sejteni kezdi sok szegény.

Kibomlik végül minden szövevény.

Csak öntudatlan falazunk a gaznak, kik dölyffel hisszük magunkat igaznak.

A dallam nem változtat szövegén.

De énekelünk mind teli torokkal s edzzük magunkat, borokkal, porokkal, ha kedvünk fanyar, szánk pedig üres.

Erényes légy, ki csalódni ügyes.

Úgy teli vagyunk apró, maró okkal, mint szúnyoggal a susogó füzes.