Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)
Szigeti Lajos Sándor • „De én Uram bakád én hol vagyok1 77 Megköszönd: azt, ami jár, Tér vagy géppisztolyba tár, Ólom vagy tollas madár, -Nem marad majd nyoma sem, Csak neved, mit kedvesem, Fába véstem, csöndesen. De, József Attila tényleg áthatja Baka egész költészetét. (Hogy erre nem figyelt föl sem a Baka-kritika, sem a Baka-szakirodalom, annak - finoman szólva - csupán az az oka, hogy Baka kritikusainak többsége a „népi” irodalomtörténészek közül került ki, akik kevésbé voltak fogékonyak a József Attila-hatás érzékélésére, még kevéásbé az érzékeltetésére). Baka korai költészetében olyan kompozíciós megoldásokkal él, mint amilyenekkel József Attila az 1932-ben írt verseiben, mint a Holt vidék vagy a Ritkás erdő alatt, azaz „poénverseket” ír, melyek - függetlenül a tematizáltságtól - a zárószakaszban egy antroporfizált tájba visznek bennünket. Találkozik Baka József Attilával abban is, hogy őt is jellemzi a jambusi sorok gagliardikus fellazítása, az időmértékes verselést és a magyar nemzeti versidomot egyaránt magába olvasztó szimultán technika, más esetekben pedig a magyar kevert ritmus alkalmazása, s a versek szonettszerű lezárása. Mindez önmagában is korszerű és jelentést hordoz: mégpedig a bizonyosság igényét, azt, amit József Attila így fogalmazott meg Szürkület című versében: „Még jó, hogy vannak jambusok, s van mibe beléfogóznom.” Verbálisán is megjelenik József Attila már a korai Bakánál is, mégpedig oly módon, hogy a Vörösmartyra, Adyra utaló antroporfizált természeti táj funkcióját a város veszi át s ez a vers a még 1975-ben, valószínűleg a költőelőd hetvenedik születésnapjára írt Szárszói töredék: Városaid bogok a hálón, mit kivetett reám az Úr. Vergődtem hát benned, Hazám, boldogan-boldogtalanul. Hozzámnőttek cseréptetőid: ne hántsd le pikkelyeimet! Tarts meg - a Semmibe ne ússzam, ha benned szomjan is veszek.
