Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Kelevéz Ágnes: Miért szimbólumok? - egy címadás értelmezési lehetőségei
Kelevéz Ágnes • Miért Szimbólumok? 29 Szimbólum, akkor a ciklusnak eredetileg más címet szánhatott Babits. Talán csak annyit, hogy Stanzák. A rendelkezésünkre álló adatok alapján az viszont bizonyos, hogy a szimbólum szó jelentésével való játék egy javítási folyamat eredményeként vált hangsúlyossá. A címek értelmezésének további nehézségei is vannak. Az öt stanza közül kettő, a Ne mondj le semmiről és a Nunquam revetar nem egy-egy érzéki kép megjelenítése által sugallt jelentést közvetít, mint ez a szimbólumokra általában jellemző, hanem középpontjukban egy-egy jelszó értékű mondat áll, melyek egy-egy lehetséges költői magatartás lényegét gondolatritmusok halmozása révén idézik fel. Leginkább a Sárga lobogó című vers szimbolikus hangulatú és jelentésű, bár ebben a versben is, hasonlóan a másik kettőhöz egy mondat ismétlődik többször: „Szálljon a lelkem sárga lobogóval”. De ez az önfelszólító jellegű mondat egy szimbolikus kép segítségével hirdeti egy magatartás kialakítását, büszkén vállalja egy veszélyes életmód vitelét. A kép éppen érzéki ereje által akkor is dacos üzenetet sugall, ha nem tudjuk pontosan, hogy a sárga lobogót azok a hajók tűzték ki, amelyeknek a fedélzetén fertőző betegség tombolt: „szabad, magányos, bús, beteg hajóval / szálljon a lelkem sárga lobogóval”. A címadások különössége két tényezőből tevődhet össze: az egyik tényező Babits viszonylag tág szimbólum-fogalma, a másik tényező a keletkezés körülményeiben, a vers megjelenését megelőző, a moderneket támadó sajtóközleményekben keresendő, mely a címadásnak egy eddig fel nem tárt, ironikusan túlzó, vitatkozó jelentését sejteti, ugyanis azt a poétikai fogalmat emeli a vers középpontjába, amely az ekkor megjelenő cikkek egyik többszörösen vitatott és támadott fogalma volt. Babits már egyetemista korában alaposan tanulmányozta a francia szimbolizmus nagyjait, ismerte verseiket és nézeteiket, sőt sokban példaképének tekintette őket. Már a Négyesy-szemináriumon is példaként Mallarméra hivatkozik, mikor Rédey Tivadar Horatius-fordításairól mond bírálatot.7 Fiatalkori levelezésében is már mint jól ismert szerzőkről beszél róluk: „A dekadensek közzül ép ezen a héten nagyon sokat olvastam: majd az egész Verlainet, aztán Mallarmét, Maeterlincket, Jean Moréast (ez tán a legokosabb); még Rimbaudtól is és Paul Fort-tól, aki nem is oly nagyon dekadens. - Van egy lényeges közös hibájuk ez uraknak: mind annyi igen kis kaliberű poéta. Baudelaire szellemóriás és klasszikus hozzájuk képest.”8 Majd 1906 februárjában egyenesen így fogalmaz: „Baudelairerel a lehető legjobb viszonyban vagyok, nincs nap hogy ne olvasnám, jórészt kivülről tudom, nem tudnék élni nélküle.”9 Baudelaire költészetének hatásáról nemcsak versei, hanem ihlettörténeti vallomásai is tanúskodnak. A Tüzek című vers kapcsán így vall Szilasinak: „Baud[e]laire hatása alatt, ámbár teljesen más”10,1905. augusztus 3. előtt Juhásznak írt levelében szintén
