Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Boronkai Dóra: A dialógus retorikája
BORONKAI DÓRA • A DIALÓGUS RETORIKÁJA 43 Részleges ismétlésen alapuló adjekciós szintaktikai alakzat az annominatio (Lanham 1991), melyben csekélyebb megfelelés található. Előfordulhat a szó belsejében (paronomasia) is, de gyakoribb formája az azonos szótövek variációs ismétlése (figura etymologica). Közös jellemzőjük, hogy egy adott szót minden esetben hasonló hangzású, de részben vagy teljesen eltérő jelentésű szó követ. A klasszikus retorika az annominatiot az ismétlés gyakorisága és a változás mértéke szerint csoportosítja. Az ismétlés gyakorisága szerint a hasonló szó előfordulhat kétszer vagy többször ugyanabban a mondatban, s az elemek követhetik egymást közvetlenül vagy bizonyos távolságból ritmikus ismétlődéssel. A variáció mértéke szerint megkülönböztetjük a hangalak és a jelentés változását, de visszatérhet ugyanaz a hangalak eltérő jelentéssel (homonima) vagy jelentésárnyalattal (antistasis, diaphora) is (17). Az alakzat hatását és feszültségét az alaki és jelentésbeli eltérés viszonya határozza meg. A közöttük lévő fordított arányosság értelmében minél jobban hasonlít egymáshoz a szavak hangalakja, és minél jobban különbözik a jelentése, annál nagyobb lesz az alakzat retorikai és stilisztikai hatóereje, hírértéke. (17) Na, hála isten, vége a gálaestnek. - Nem lenne vége a gálaestnek, ha nem lenne mindig valami rendetlenség, ami kihoz a sodromból! Nem én akartam ünneprontó lenni. -A tévében van vége a gálaestnek. (Szakonyi 1976a: 140) A DISKURZUSPARTIKULÁK MINT PRAGMATIKAI DIALÓGUSALAKZATOK A drámai dialógusokban gyakran található több olyan beékelődő emfatikum, mely nem minden esetben viselkedik egyértelműen módosítószóként, hiszen nem járul hozzá a szöveg jelentésének megteremtéséhez. Ezek közül leggyakoribb a tényleg, mely módosítószói jelentésében a beszélőnek a megnyilatkozás iránti elkötelezettségét és állásfoglalását jelöli, vagy a mondanivaló nyomatékosítását szolgálja. Ez és a hozzá hasonló illokúciós konnektívumok a dráma nyelvében olyan pragmatikai szerepben állnak, melyek elsődleges funkciója nem a bizonyosság megerősítése, hanem a társalgás szervezése, ezért diskurzuspartikulaként is felfoghatók. A funkcióváltás kifejezheti a hallgató figyelmének hirtelen felkeltését, a csodálkozást (18), a meggyőzés sikerének nyugtázását (19), vagy jelezheti a beszélőváltás pillanatát, egy új szekvencia kezdetét is (20). (18) Jobb lenne, ha nőket hordana ide? Mindenféle frincfrancos nőket? - Tényleg, nő még nem is volt nála! (Szakonyi 1976a: 118) (19) Tudom is én már! Várj egy kicsit! Ez Róma! Isten bizony, Róma! - Tényleg! Róma! Nahát! Mi voltunk Rómában! (Szakonyi 1976a: 127)
