Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám - Gajdó Ágnes: „Poincaré legelső öngyújtójának tűzköve” avagy a barkochbatörténet

38

Üj Dunatáj • 2007. március

jóst és más ismerősöket. Elrémültek Attila komorságát látva. Mi történt? - kérdezgették. Nem akarta elmondani, mert ezt az egészet előbb fel kellett dolgoznia magában. - De kérdezni lehet? - Attila bólintott. Némethné kérdezett, a többiek besegítettek. Egyre izgalmasabb lett ez a furcsa, tétre játszott barkochba játék. Lassan bontakozott ki a kép, egy óra múlva mindent tudtak.”23

* * *

A barkochbatörténet mint legenda került az irodalmi köztudatba. Éppen ezért még ma sem biztos, ki is volt a kérdező: Németh Andor, Szegő Juci vagy Koestler. Érdekes megemlíteni, hogy két kortárs miként vélekedik erről. Fejtő Ferenc kérdésemre levelében azt válaszolta: „Tudtommal Szegő Juci volt a barkochba kikérdező. Ezt Németh Banditól magától tudom. Koestler is tőle vagy Jucitól hallhatta. De érdekesebb volt úgy elmondani, hogy ő szedte ki Attilából.”24 Dr. Denis Silagi (aki József Attila „örök barátjával”, Barta Istvánnal dolgozott együtt az Amerika Hangja Rádió müncheni szerkesztőségében) így ír: „A barkochbás epizódról hallottam, és azt hiszem, Koestler leírása hiteles. [...] Pontatlan sokhelyütt (ti. Koestler - G.Á.), mert emlékezetből ír, de meggyőződésem szerint sohasem lódít. Lényegileg feltétlenül megbízhatónak tartom. Ez áll a barkochba-epizódra is. Kosztolányi hallomásból említi a dolgot - Szegő Juci jelen lehetett, de nem hiszem, hogy ő barkochbázott volna.”25

A barkochbajáték többféle változata is azt igazolja, hogy a költő életének egyes részletei még életében, de halála után még inkább legendává váltak, és szinte anekdotaként mesélték a kortársak. Szabolcsi Miklós Kész a leltár című művében említi a költő életének e fontos epizódját,26 de Koestler verziójáról nem szól, pedig épp e harmadik (vagy sokadik) változat késztethet gondolkodásra a legendaképződés folyamatát vizsgálva.

Hogy mennyire hitelesek, őszinték ezek az írások, azt még a kutatók sem dönthetik el teljesen biztosan. Az emberi emlékezet nem tökéletes, igyekszik a rosszat szebbé tenni, az esetleges saját felelősséget enyhíteni, ezáltal torzítva a múltbeli történéseket, meghazudtolva a múlt igazát. Lovass Gyula Az utóélet-kutatás módszertana című tanulmányában arról ír, hogy „a tudattalan (vagy idővel azzá váló) torzulásokból alakul ki az író legendája.”27

Illyés Gyula is hasonlóképp vélekedett, amikor a József Attilához fűződő kapcsolatának megörökítésére tett kísérletet: „...ugyanaz az emlék, ha valami miatt később ismét papírra kell vetni (...) általában merőben más ábrázolást kap. Ez természetes. Mert ha az ábrázolt dolog nem is, az ábrázoló lelkűiét közben óhatatlanul megváltozott Nem lehet kétszer belelépni ugyanabba az emlékezetpatakba sem.”28 - Ezért ír-