Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám - Gajdó Ágnes: „Poincaré legelső öngyújtójának tűzköve” avagy a barkochbatörténet

Gajdó Ágnes • „Poincaré legelső öngyújtójának tűzköve'

35- Nem is kérded, milyen a vers?- Milyen? - ismételtem gépiesen.- Olvassuk el együtt - indítványozta.

Több szó nem esett Juditról. [...]

Még a verset elemeztük, méltattuk, mikor a feleségem hazaérkezett.- Szervusz Attila - üdvözölte a vendéget. - Itt maradsz ebédre, ugye? - s már ment is a konyhába, hogy három személyre terítsenek.

Julis, a házvezetőnő, tiltakozott.- Tessék csak hazaküldeni az Attila urat. Biztos nem mondta meg, hogy elmarad, és a Judit nagysága megharagszik rá, ha nem megy haza.

Feleségem visszajött.- Vár Judit ebédre? - kérdezte.- Nem - mondta Attila komoran.- Miért nem?

- Mert nincs otthon.

- Elment hazulról?- Nem ment el hazulról.- Azt mondtad, nincs otthon.

- Nincs otthon.

- És nem ment el hazulról?- Nem ment el hazulról.

A beszélgetés elakadt.- Nem értelek - idegeskedett a feleségem. - Azt mondod, hogy nincs otthon, de nem ment el hazulról. Az nem lehet.- De lehet - erősködött Attila.- Hogyan lehet?

Attila nem válaszolt. A feleségem arca egyszer csak felragyogott.- Már tudom - mondta vidáman. - Elvitték.- Na látod! - diadalmaskodott Attila. - Kórházba vitték, mert megmérgezte magát. - Majd felém fordult. - Szóval jónak találod azt a hasonlatot?

Sietek megnyugtatni mindazokat, akik felháborítónak találják e felelőtlen és gyerekes játszadozást, hogy mire Attila hazajutott, Judit is otthon volt. Kibékültek. A verset Judit is szépnek találta. Akiről szólt, mintha csak azért tűnt volna fel Attila életében, hogy kiváltsa belőle a beethoveni zengzeteket, nem tűnt fel újra.