Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Gajdó Ágnes: „Poincaré legelső öngyújtójának tűzköve” avagy a barkochbatörténet
32 Új Dunatáj • 2007. március a költő hideg-rideg viselkedése miatt Judit 1933 júniusában öngyilkosságot kísérelt meg, s emiatt - voltaképpen a vers megírása miatt - a költő bűntudatot érezhetett, amelyet később játékkal, barkochbával kísérelt meg feloldani. A korabeli sajtó azonnal felfigyelt a hírre, annál is inkább, hiszen a közéletben jól ismert szereplőkkel történt valami szenzáció, amiből aztán színes híradás készülhet. A Magyar Hétfő című lapban József Attila menyasszonya megmérgezte magát a nyomor miatt címmel jelent meg tudósítás, a legalapvetőbb tényeket is figyelmen kívül hagyva (például hogy Szántó Juditnak nem tízéves kisfia, hanem tizenkét éves kislánya van). Az ismeretlen újságíró szerint: „Szántó Gyuláné és József Attila az utóbbi időben olyan nagy nyomorban voltak, hogy úgy az asszony, mint a költő többször hangoztattak öngyilkossági terveket.”7 (Mindezt július 4-én A Hír-beli beszélgetésben - József Attila nem hajlandó meghalni! - cáfolta a költő.)8 A Hétfői Napló más megvilágításba helyezte a történteket. Az Öngyilkos lett Budapesten egy moszkvai kommunistavezér felesége című cikkben József Attila neve nem szerepel, viszont megtudjuk, hogy Szántó Moszkvában „Kun Béla oldalán dolgozik és az európai kommunista propaganda irányításában fejt ki munkát.”9 A Reggeli Újságban fellelhető tudósítás címe a legizgalmasabb s egyben a nyelvhelyességi hiba miatt legfélrevezetőbb: Megmérgezte magát Szántó Gyula, Budapest volt kommunista főkönyvtárosának felesége. Az írás sokkal inkább foglalkozik Szántóval, mint negyvenhét éves esernyőkészítő exfeleségével, bár azt megemlíti a szerző, hogy a „hűtlenül elhagyott” „szerencsétlen asszony” a legnagyobb nyomorral küzd. A legmegbízhatóbb forrás Szántó Judit lenne, de mint látni fogjuk, az emlékezés nem könnyű tudomány, gyakran az emlékek veszik át a hatalmat az emlékező elme fölött: „Emlékeink egy része úgy dolgozik énünkön, mint a szobrász a szobrán.”10 Szántó Judit 1948-ban, Visszaemlékezésé ben ír öngyilkossági kísérletéről: „Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« [...] »Gyönyörű - mondtam megsemmisülve. - Értelek, Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz - szólt Attila -, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.« »Gondolod, Attila?« »így lesz« - szólt, vette a kabátját és elindult. Magamra maradva nem most először gondoltam arra, hogy nem vagyok elég erős, se Attilához, se ahhoz, hogy így folytatni tudjam az életet. Negyven gramm kinint készítettem [...] és megittam. [...] Utána az ajtó ablakán egy kétségbeesett arcot láttam, Attiláét. [...]...én már csak arra emlékszem, amikor a mentőorvos a gyomromon térdelt. A mentőkocsiba Attila
