Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Pomogáts Béla: Kérdések és válaszok a történelemnek (tanulmány)
90 Új Dunatáj • 2007. december A Válasz Herdernek és Adynak Kolozsvári Grandpierre Emil említett tanulmányára hivatkozva idézi fel Herder nevezetes „jóslatának” hiteles (a közkeletűtől némiképp eltérő) szövegét. „A magyarok vagy madzsarok az egyetlen népe ennek a törzsnek (a finnugornak), mely a hódítók közé bejutott... Most aztán szlávok, németek, vallachok és más népek közt az ország lakosságának kisebbik részét alkotják, és évszázadok múltán tán már nyelvükkel is alig találkozunk.” Ezt követve emlékeztet a 19. század első felének nagy magyar költőire: Berzsenyire, Kölcseyre és Vörösmartyra, akik valamennyien azokkal a szorongásokkal küzdöttek, amelyeket a hírneves „jóslat” is táplált. Majd Ady egy rendkívül pesszimista: a magyarság végű pusztulását már tényként rögzítő gondolatát eleveníti fel, Fülep Lajos nyomán, keserűen álLpítva meg azt, Hogy azok a baljós jövendölések, amelyeket Ady Jóslatok (helyesen: Jóslások) Magyarországról című publicisztikai gyűjteménye fogalmazott meg, Trianon után és különösen a második világháború után rendre megvalósulni látszanak. írásában éppen Ady zaklató jóslataira és kérdéseire kíván válaszolni- az új tapasztalatok nyomán. A tanulmány igazán fontos megállapításai a második részben olvashatók. Ennek nyilvánvalóan taktikai szerepe volt, az első rész viszonylag apolitikus gondolatmenete így nem veszélyeztette az írás második felének közlését. Illyés különben is (szokása szerint) igyekezett „diplomáciai” fordulatokkal elfogadhatóvá tenni mondanivalóját, így két alkalommal is hivatkozik Lenin történelmi érdemeire, először a szovjet kormánynak a trianoni szerződést elítélő állásfoglalására, másodszor pedig a „nemzetiségek létjogait védő törvényekre”, amelyek „Lenin szellemében - a SZU területén a történelem leghaladóbb elvein alapulnak”. Ezek a hivatkozások akkor nem nyerték el a hazai ellenzéki értelmiség tetszését, noha nyilvánvalóan csak taktikai feladatuk volt, különben szinte fölöslegesen, minthogy nem tudtak igazán menlevelet szerezni azoknak a fejtegetéseknek, amelyekkel Illyés a kisebbségi kérdésben kialakított politikai diskurzus alapvető szabályait törte meg. E szabályszegésnek mintegy kezdeteként a tanulmány arról beszélt, hogy az anyaország és az utódállamok magyarságát nem lehet elelválasztani „A világon - fejtegette - mintegy tizenöt-tizenhat millió magyar él. Ebből azonban csak tízmillió az ország területén, határain belül; a többi kívül, jelentékeny részben úgy tapadva a térképbeli országra, mint kenyérre a héja. Jól oda kell néznünk, hogy a valóság és vele egy eltakarhatatlan kérdés határait lássuk.” Ezt követve jelentette be,hogy - a hivatalos nézetekkel ellentétben - a magyar kisebbségi népcsoportok kérdését nem lehet megoldottnak tekinteni: „A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. A békeszerződések ezeket, mint maguktól értetődőket, az egyéni jogok közé iktatták. Az országok, melyeknek bármily tömegű diaszpóráik vannak,
