Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - N. Horváth Béla: Kettős tükörben (tanulmány)
N. Horváth Béla • Tanulmány 73 értelmezve. Ha nem is Illyésre vonatkozott a célzás, de ő a vállalt közösségét érthette a szó alatt - noha magának semmi köze nem volt sem a szolgákhoz, sem ahhoz a sorshoz, amit a Kocsis csak állt vagy az Elégia soraiban megörökített -, vagy azt az utalást is érezhette, ami pályája kezdetétől fogva végigkísérte, és ami a Domokos-könyvben is vissza-visszaköszön. Németh László karakterisztikus jelzője, a „könnyed összegző” áll e minősítés finomra hangolt pólusán, míg a másikon a kétkulacsosság. Erről írja az ötvenes években keletkezett feljegyzésében Illyés: „A vád, a kétkulacsosságé, amit legélesebben nem is ő fogalmazott meg, hogy eszméimben összefolyik a nemzeti és a társadalmi kérdés, a nacionalizmus és a leninizmus, természetesen igaz volt, ma is az.” Illyés a baloldaliságnak és nemzettudatnak azt az integrációját vallja elvként, igazként, amit pályája akkori szakaszában a Válasz és a Korunk szimbolizált, mint számára egyaránt nyitott és vállalható fórum. A Szolga láthatóan a társadalmi kötődés értelmezéseként ír a „szolgaságról”. Az „örökségbe kapott átok”, az „atyai hangnak föloldozását” utalások a múlt és jelen, egy örökölt sors és annak vállalása közti kapcsolatra. E sorsnak a dilemmáit, a Magyarok és a Szerelem soraiban is megvallott kettősséget és megoldási módját érzékelteti a vers levetett ruha és vetkőzöm metaforája. Ebbe a kontextusba helyezi a verset az 1963. augusztus 2-i naplójegyzet is, amely önértelmezésszerűen vezeti fel a Szolga keletkezését. A Puszták népére vonatkoztatva írja: „Az a merészség kísértett, hogy egy néprétegre, amelyet addig szabadnak mákonyoztak, egy népre, amelyet monoton hősködésbe részegítettek, ráolvasni jeleit nemcsak a szolgaságnak: annál egy súlyosabb állapotnak, a szolgalelkűségnek.” Illyés tehát a „szolga” minősítést a népével, a puszták népével vállalt közösséggel azonosítja. Ez a többszörös sértettség - egyik mélyebb, mint a másik - hívhatta a vers zárlatába az ominózus és később elhagyott sértő szavakat: „Nem neked, te kerge / tányérnyaló, aki magad / hősnek szavalva leplezed le ...”.Ki a megszólított, a „kerge tányérnyaló”? Ha a „kerge” megnevezést értelmezzük, abban benne van a „kerge bolond”. Tehát József Attila stigmája is, a kortársi vélekedés, hogy őrült, hogy futóbolond, s a bolond önminősítés is, amit az utolsó időszak versei vallanak is (Ki-be ugrál, Kész a leltár). József Attila magára vette a sértést. Ugyanazon hangon, sértő indulattal vág viszsza. S nem a szolgaság történelmi, társadalmi sorsként való értelmezésében használja a szót, hanem mint az Ars Poeticában is a hazugság a számítás szinonimájaként: „Egyke karikás ostora, / nem is vagy olyan ostoba.” Azaz visszatér az Illyésre zúdított vád.
