Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Payer Imre: A világlíra hatása József Attila és Illyés Gyula költészetében
Payer Imre • Tanulmány 65 Nehéz földben (1928) és a Sarjurendekben már erősen jelen van a népi ihlet. A Három öreg, az Ifjúság, Elégia, a Hősökről beszélek az illyési népiesség nagy műveinek számítanak. A Rend a romokban már sokkal kevésbé mondható közvetlenül népiesnek. Illyés nyilvánvalóan kereste a népi mozgalom megfelelőjét a francia irodalomban is. Ezért fordította Eugene Dabit és Jean Giono műveit, talán, nem kizárt, hogy a századfordulói költő, a szimbolizmus elleni visszahatás egyik első képviselője, Francis Jammes is a népiség egyik előképe lehetett a szemében. Sőt, a nagyon érdekfeszítő tanulmány a távol-keleti költészetről ugyancsak a fenti beállítottság vezérli a szerzőt. Itt is a társadalmi szerep érdekli elsősorban, habár nagyon tisztában van a nyelvi-poétikai vonatkozásokkal is. Csakhogy épp a horizont, saját perspektívájának érték-hierarchiája nem engedi érvényesülni az utóbbit. A távol-keleti költészet dicséretének nagy része itt is a népi irányzat szempontjai szerint szól, a közköltészet apoteózisa, társadalmi rangja emelődik ki. A nézőpont XIX. századi gyökere szembetűnő - poétikaiig ennek felel meg a Kulcsár Szab Ernő által említett nyelvi megfigyelés, hogy az Illyés-versekben a gramamtikai réteg hangsúlyosabbá válik a retorikai,-képi struktúráéál - éppen a jelentés, az „üzenet” egyértelműsítésének céljából. Victor Hugo, Illyés tanulmányában a nyelv - és jelközpontú, túlszublimált szimbolistákkal szemben emelődik ki. Mintha Illyés Babitsosai vitázva írna a francia költőóriás ürügyén a népiség nevében. Sőt Petőfi híres mondását is megemlíti Hugo-val kapcsolatosan: Ha a nép uralkodik a költészetben, akkor közel van ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék. Mindenesetre a társadalmi mandátumosság mindenekfelett áll Illyés szerint, s ezt Victor Hugo példája is bizonyítja. A szerkesztő Illyésnél is kirajzolódik a világlírához való viszonya. A tizenkilencedik századnál korábbi szövegek átköltéseiben - márpedig ezek alkotják a Francia irodalom kincsesházában közölt saját fordításainak zömét - nem törekszik régiességre, viszont szerepeltet régi magyar fordításokat. Boileau-t Erdélyi János, a Marseilleiset Verseghy, Béranger-t Petőfi, Fénelon-t Haller László gróf magyarításában közölte. Ebből arra lehet következtetni, hogy a célnyelv történetiségét juttatta érvényre s a forrásnyelv történetiségét lényegében elhallgatta - emeli ki Szegedy-Maszák Mihály is. Ez teszi érthetővé, hogy Molnár Albert átültetései mellé Radnóti, Szabó Lőrinc és saját zsoltárfordítását helyezte. Illyés Gyula és József Attila világlírához való viszonyában van egy filológiailag is közös pont, Villon verseinek fordításáról van szó. Ebből kiindulva is különbségeket lehet megállapítani kettejük költészetfelfogását illetően. Illyés fordításaiban a vallásos fohászkodás és a transzcendens instanciára hivatkozó bűntudat, szinte polgárias jellegű beszédmódja inszcenírozódik. Irodalmi eszményének megfelelően képvisele
