Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány)

60

Új Dunatáj • 2007. december

20. In József Attila Levelezése. Összeállította: H. Bagó Ilona, Hegyi Katalin és Stoll Béla. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Stoll Béla. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.115.

21. Lásd Dr. Takács Ilon: Ösztöndiagnosztika és sorselemzés. Húsz éve hunyt el Szondi Lipót. Remény, 2006. ősz. 9. évf. 3. sz. 27.

22. Mint írja: „A páciens fokozatosan elveszíti a tudattalan családi tartalmak betörése miatt érzett tudattalan félelmi állapotát. Az én elkezdi fokozatosan bekebelezni a családi tudattalan „beteg” hajlamait, a veszéllyel fenyegető alattomos dolgokat asszimilálni, és a páciensek legtöbbször maguk találják meg a szocializációhoz, illetve a félelmet keltő beteg ősök szublimációjához vezető utat.” Lásd Szondi: A tudattalan nyelve... i. m. 74.

23. József Attila: [Csak most értem meg az apámat...] 1937. június (Lásd JAÖVIII. 247.)

24. Takács, i. m. 27. Kiemelés: V. A.

25. Lásd Illyésné, 37-38., 41-42., 43-45.

26. Vö. Rapaport-levél. In „Miértfáj ma is“. Az ismeretlen József Attila. (=„Miért fáj”) Szerkesztette: Horváth Iván és Tverdota György. Balassi Kiadó-Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1992. 363.

27. Lásd Illyésné, i. m. 11-12.

28. Lásd Grätzer József: Fejtorna. Szerzői kiadás, Budapest, 1932.; Rébusz. Szigethy Isván rajzaival. Singer és Wolfner, Budapest, 1935.; Sicc: szórakoztató időtöltések, cseles csalafintaságok. A rajzokat Hauswirth Magda készítette. Színházi Élet, Budapest, 1935. Reprint: Héttorony, Budapest, 1993.

29. „Kedves Flóra! Itt vgyok a Siestában, jól vagyok, sőt nevetek, hogy maga nem is tudja, mi minden történt velem azóta, hogy a táviratot elküldtem. A jövő hét elején lemegyek Tihanyba és valószínűleg - ha maga is úgy akarja - ott maradok egész nyáron át. Bocsásson meg, hogy eddig nem írtam, bár nagyon szerettem volna, de hát büntetlenül nem lehet vért hányni, én pedig azt tettem. Egyébként már teljesen egészséges vagyok...” Idézi Illyésné, i. m. 51-52.

30. 1937. augusztus 20-án kelt levelében ír erről Flórának. Lásd Illyésné, i. m. 72.

31. Lásd Németh Andor: József Attiláról. Sajtó alá rendezte: Réz Pál. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 382-384.

32. Vö. Bókay Antal, Jádi Ferenc és Stark András: „Közietek lettem én bolond..." Sors és vers József Attila utolsó éveiben. JAK-füzetek 3. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982. 119-152.; Feldmár András: Végzet, sors, szabad akarat. In F. Á. - Popper Péter - Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat. Az élet dolgai - Mesterkurzus. Saxum Kiadó, Budapest, 2004. 77-108.

33. Lásd Kortársak József Attiláról I—III. [Kortársak]. Szerkesztette: Bokor László. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta: Tverdota György. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1987.1.508-518.

34. József Attila Kozmutza Flórának. Balatonszárszó, 1937. december 3. In JAL, 595. - A halálra készülődő költő a búcsúlevelében idézett Kosztolányi-sort egy-egy betű hozzáadásával mintegy „aktualizálta” - akárcsak a Juhász Gyula halálára írt vers szárszói „szövegvariánsát”, amelyet egyetlen szó megváltoztatásával nekrológversből személyes búcsúverssé alakított. (Vö. 42. jegyzet.) Kosztolányi Számadás című költeményében (lásd Nyugat, 1933. II. 265-267.) a rezignált hangvétel ellenére még nyitott, eldöntetlen és viszonylag dinamikus a kérdés: „aztán mit írsz, ha sorsuk írva van már/hol tiltakozhatsz és hogy ellene?/de hát hova mehetnél? mit akarnál?/ mi érdekelne még mi kellene?' József Attila levelében azonban a célját és energiaforrását vesztett írásból sírás fakad, az eltávolító-neutrális sorsuk formula pedig a vágyott együttlét, jobb híján a közös végzet („sorsunk") alakját ölti. A Flórának írt levélbe iktatott, Kosztolányi ihlette, verses tegező megszólítás az örök elválás előtti búcsú jogán kiharcolt intimitás megnyilvánulása. Az új szövegösszefüggés az értelmes (boldog) élet lehetőségéről önként lemondó, szerelmi és életkudarcát elismerő költő fájdalmát, egyszersmind síron túli elégtételének baljós próféciáját sűríti: a halottsiraíás elkerülhetetlen sorsfeladatát is kijelölve a hivatásbeli kudarca és becsapottságérzése miatt bánkódó múzsa számára.

35. Ahogyan 1937 márciusában már önkínzó látnokként megjósolta: „Nehéz a szivem, hiszen bút fogan: / örömöm tán a büntetések hozzák, / hogy sírva nézem majd ha boldogan / sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.” (Flóra)

36. Kodolányi János a költő halála után, a népi írói mozgalom jobbszárnyának hungarológiai kérdésekkel foglalkozó folyóiratában megjelent cikkében a Válasz és a Szép Szó közti súlyos ellentétekre vezette vissza, hogy „József Attila nem követhette a szíve sugallatát”, s mióta meghalt, „egyre-másra bukkantak elő törhetetlen hívei és barátai, hogy politikai cégért csináljanak belőle.” (József Attiláról. Magyar Élet, 1938. szeptember. Lásd Kortársak, 1177-1182., 1521.) Az 1942-es budapesti újratemetés alkalmából írt cikkében már azzal vádolta Ignotus Pált és szerkesztőtársait, hogy József Attilát „bunkóul használták” a népi írók ellen. S a kijelentést a tiltakozni már nem tudó költő szájába adta. (József Attila emlékének. Híd, 1942. április 28., lásd: Kortársak 1626-1629., 2038-2039.) Cikkét a Tiszántúl és a pozsonyi Magyar Hírlap is átvette, utolsó találkozásukról szóló, adataiban megkérdőjelezhető, erősen elfogult, Szép Szó-ellenes beszámolóját pedig újabb változatban adta közre emlékezéskötetében (Visszapillantó tükör. Magvető, Bp. 1968.340-343.)

37. Vö. Fejtő Ferenc: „Ö a költő, én csak a cifra szolga”. In. F. F. József Attila, az útmutató. A kötetet összeállította, az interjút és a tanulmányt készítette: Valachi Anna. Népszava-Papirusz Book Kiadó, Bp. 2005.68.

38. Dr. Bak Róbert az utolsó találkozás során észlelt „tüneteket” is beépítette patográfiájába (József Attila betegsége, Szép Szó, 1938 jan.-febr. 105-115. Lásd Kortársak, 1014-1022., 1474-1475.), amelyben a költő „schizophreniás elmezavarának” fokozatos kifejlődését rekonstruálta, a költő viselkedése és versei (!) alapján. A nyilvánvalóan önfelmentő