Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány)
50 Új Dunatáj • 2007. december Az íróknál, művészeknél a tehetség természetét tanulmányozta, professzora módszerei alapján. Szondi kíváncsiságát a „biológiai szélsőséges variánsok” izgatták ekkoriban. A gyengeelméjű és a zseniális emberek biológiája Szondi felfogásában megegyezett.19 Vajon mit tanulhatott Flórától József Attila? Végül is csupa olyasmit, amit világéletében tudott és vallott. Hiszen a sorsalakító választás fogalma ifjúkora óta intenzíven foglalkoztatta. „Az ember élete, hidd el, nem döntésből, hanem választásból áll”20 - írta Jolán nővérének 1926 nyarán a hatvani kastélyból, és ugyanez a motívum többször fölbukkant a testvérek 1926-27-es levelezésében. Talán az sem egészen véletlen, hogy első „múzsája” - azaz szellemi vezetője - éppen a nővére volt, az elérhetetlen nő archetípusa - akit csak virtuálisan (a szavak révén) vehetett „birtokba”, férfiként azonban - az incesztus tilalma miatt, „gyakorlatilag” - soha. József Attila szómágusi hatalmát immár a hétköznapi életre is szerette volna kiterjeszteni - így azonban sajátos múzsakeveredés áldozata lett. Flóra ugyanis inkább Urániát, a csillagászat és az égi (eszményi) szerelem múzsáját testesítette meg számára, nem pedig Eratót, akinek igézetében szerelmi beteljesülésről, házasságról, családról lehetett volna ábrándozni. Később nyilván ez a zavaró összeférhetetlenség is táplálta gyanakvását és aggodalmát: vajon valóban jól választott-e? S ezért (is) igyekezett újra meg újra próbára tenni a lányt, aki nem érthette a költő szeszélyes viselkedését és magatartás-változását - de azért kitartóan figyelte, és minden benyomását följegyezte. (Talán ezért emlékeztet memoárja inkább tudományos beszámolóra, mint élménynaplóra.) József Attila sorsdöntő választásaira - egyszersmind a benne végbemenő lelki áthangolódás okaira - élete utolsó kilenc hónapjában írt versei és levelei alapján következtethetünk. Szondi arra int, hogy - mivel sorsunkat az ösztöneink határozzák meg, ezeket pedig elődeink örökségeként hordozzuk magunkban - „ki kell békülnünk a bennünk továbbélő ősökkel”.21 Szondi kifejezésével: „be kell őket kebelezni”.22 Ezzel a gondolattal játszhatott el az új költői szituáció-játékban örömét lelő József Attila, amikor a tételt önmagára vonatkoztatva, lírai énjével kimondatta a konstruált élményt: „Csak most értem meg az apámat, / aki a zengő tengeren / nekivágott Amerikának”.23 Szondi tételének - Flóra által közvetített - szellemi hatását a versindító „csak most” hangsúlyozása tükrözi legfeltűnőbben. Ez az „időzítés” ugyanis arra utal, hogy a százezer ős vétkét már korábban, általánosságban megbocsátott költő most, a Flóra-szerelem inspirációjára, képes volt konkrétan is azonosulni a követésre méltatlan példával:
