Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány)

Valachi Anna • Tanulmány

47

Mindeddig nem gondoltuk végig, mi minden következhetett abból a szimbolikus jelentőségű körülményből, hogy Kozmutza Flóra 1934-től a sorsanalitikus Szondi Lipót (1893-1986) tanítványa, 1936-tól pedig az asszisztense volt a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Kórtani és Gyógytani Laboratóriumában. Őt és - akkor még medikus - kollégáját, Benedek Istvánt (1915-1996), Benedek Marcell (1885-1969) irodalomtörténész fiát - Benedek Elek (1859-1929), a „nagy mesemondó” unokáját - „Szondi két apródjának” becézték munkatársaik, mint a professzor legjobb tanítványait.6

Benedek doktor - a későbbi orvos-író, orvostörténész - tanúsága szerint mestere már 1936-ban kikísérletezte azt a negyvennyolc fényképből álló genotesztet, amelyet azóta is világszerte használnak az ösztöndiagnosztikai felméréseknél, hogy meghatározzák az úgynevezett familiáris tudattalant, melynek „elemeit a gének hordozzák, tünetei a választásokban nyilvánulnak meg, eredménye a sors.”7 Benedek István a Szondi-tanok „berobbanásának” tanújaként úgy emlékezett, hogy már 1936 körül „Budapest valamennyi pszichológusa és a lélektan iránt érdeklődő szakembere az ő laboratóriumában próbálta az akkori legmodernebb tudást elsajátítani. [...] Ez tulajdonképpen tudományos »műhely« volt, mely havonként egyszer, Szondi Lipót lakásán is összegyűlt.”8

Ismerve József Attila szenvedélyes és sokoldalú érdeklődését a pszichoanalízis iránt, föltételezhető, hogy az ő kíváncsiságát is fölkeltette a budapesti orvosok, analitikusok körében mind népszerűbb lélektani irányzat. Már csak azért is, mert a sors (mint kijátszható-legyőzendő ellenfél) tizenhét éves kora óta kulcsfogalma volt költészetének. (Saját statisztikám szerint 1922 júniusa és 1937. április 5. között, tizenöt év alatt, huszonhat versében fordul elő a kifejezés - némelyikben többször is, a Mondd, mit érteiben refrénszerűen -, két ízben pedig, inkább példálózásként, a Curriculum vitae-ben.)

Flórával való megismerkedése előtt utoljára 1936 nyarán, a júniusi Szép Szóban megjelent A Dunánál című versében bukkan föl a történelem-alaktó sors metaforája, méghozzá a génrokonjaival „az őssejtig” azonosuló, harcra, közös gondolkodásra, munkára kész költő egyes szám első személyű vallomásaként. A versben ráismerhetünk C. G. Jung kollektív tudattalanjának, valamint Szondi ösztönelméletének eszmei hatására. Az sem lehet véletlen, hogy A Dunánált követően a Juhász Gyula halálára írt versében használja (utoljára) a sors kifejezést. Ez a tény a fogalom jelentésváltozására utalhat: József Attila ekkortól már nem „fölcserélni”, kifürkészni vagy kijátszani ki-