Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Tablólíra (tanulmány)

Szigeti Lajos Sándor • Tanulmány 35 nocturnójára emlékeztető versekről van szó, de ilyen a Háló, a Ritkás erdő alatt, a Fák, sőt az Elégia, a Reménytelenül és az Óda is. Tablók váltják bennük egymást, egyszerre utalva vissza a hagyományra és megelőlegezve a tárgyias és szimbolikus líra árnya­latait. Mi az indokoltsága és magyarázata a tablóverseknek? Az, hogy a látszólagos tájversek egyszerre teszik lehetővé a befelé vezető út minél nagyobb mélységeit, az „eszményi én” megjelenítését, másrészt lehetőséget adnak a tárgyiasulásra-tárgyia­­sításra. De lássunk legalább egy-egy példát! Illyés Gyula első elbeszélő költeményé­ben, mely kezdetben oly nagy megdöbbenést okozott Babitsnak, a Hősökről beszélek címűben a külső, tárgyiasított tájtól - a megelevenített tablótól - jut el a lírai énhez és azonosulás-képzethez: Semmi veszély... végig a pusztán béke lebeg, csönd, nyugalom, egekbe zengő, méla hálát bődül, ha bődül még barom. Messziről bíbic-lárma hangzik a sárvíz mocsaraiból, vagy ehhez hasonlóan édes, csiklandozó leány-sikoly, a bokrok közül valahol. [...] S a kazlak tetején... ó hányszor hevertem én is ott! Hanyatt feküdve ábrándoztam, néztem fészkelő csillagokat. Hallgattam, mi történt a pusztán s hallgattam később szívemet: el-elakadva, majd rohanva verte a zsúfolt perceket, míg akit várt, meg nem jelent. József Attilánál míg a Téli éjszakában a költő a világ ág-bogáról szól, melyen „annyi mosoly, ölelés fönnakad”, addig a Reménytelenül című versben a hasonlóan ember­telen (embert hiányoló) tájat - tablót - a „semmi ágára” került lélek láttatja velünk. Nem véletlen, hogy Németh Andor a Szép Szóban 1938-ban megjelent tanulmányá­nak éppen ezt a címet adta: „A semmi ágán”. A kifejezés jelképes lett, a József Atti­­la-i költői életsorsot és egyfajta általános emberi léthelyzetet jelölve, Bori Imre az egzisztencialista életérzés és létélmény megformálását látta benne8, de értelmezhető

Next

/
Thumbnails
Contents