Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Tablólíra (tanulmány)
Szigeti Lajos Sándor • Tanulmány 31 Szigeti Lajos Sándor TABLÓLÍRA (Poétikai párhuzamok és elkülönbözések) Töréspontok, ez e konferencia címe, amely inkább negatív asszociációkat generál, én azonban a két életmű poétikatörténeti hasonlóságáról szólnék. Ezek is töréspontok, azaz változások mindkét életműben, mégpedig az ún. paradigmaváltás idején. Az első, amit megfigyelhetünk, hogyan alakulnak, változnak a költői magatartásformában a húszas évek végén, harmincas évek elején. Ugyanakkor két dolgot előre jeleznék, az egyik az, hogy jelentős poétikai váltások történnek, a másik, hogy e jelenségek mindkettejük esetében éppen Babitshoz köthetők - többszörösen is. Mind József Attila, mind Illyés (és mások) - részeiként egy irodalomtörténeti folyamatnak - váltanak, s e váltás immanens története épp az 1920-as évek végén, a harmincas évek elején jelez sajátos töréspontot.1 E fordulatot szokás a második nemzedék tájékozódásának és világképének végleges kialakulásához, a Nyugat szerkesztésében bekövetkezett személyi és irodalompolitikai változásokhoz, sőt az 1929-es Ady-vitához is kötni, ez azonban inkább irodalomszociológiai megközelítést mutat, valójában másról is van szó, ebben az immanens folyamatban egy általánosabb ízlésváltozás nyer kifejezést: 1928 és 1932 valóban határpontokat, töréspontokat jeleznek, de közöseket, bizonyíthatja ezt az 1928. december 14-i zeneakadémiai est, a Babits szervezte Fiatal Költők Előadóestje és az annak nyomán (is) 1932-ben megjelent seregszemle, az Uj Anthologia.2 Az ízlésbeli változást jelzi az is, hogy míg a Nyugat költőinek (az első „nemzedéknek”) műveiben szokatlanul nagy szerepet kapott a költői én s általában az individuum, a személyiség érvényesítése, addig a felfokozott személyesség után a tárgyiasabb költői szemlélet, a mitologikus szimbolizmustól elszakadó stílus jellemzi az új nemzedék igényét.3 Az említett esten Babits mondott bevezetőt, többek között így szólva a fiatal költőkről: „Kevesen hallgatnak ma még rájuk: de ők híven hallgatnak mindenkire: kihallják népük szívének primitív dobbanását, az emberi önzés lihegését s a proletár külvárosok jaját, de a jobb jövőbe futó Ember lábdobogását is, sőt az angyalok zenéjét, melyet eltakar, de el nem olt ez a földi lárma.” E versekből Babits kihallja nem csak „az Ég üzenetét”, hanem „az eleven Föld erős szagát is”, legalábbis így fejezi be a fiatal költőkről szóló ajánlását, amely a Nyugat 1929. januári első számában jelent meg.4 Azt hiszem, bármennyire „történetieden”, végül is nem kérdés, kire-kikre gondolhatott Babits, amikor a népük szívének primitív dobbanását megérző - Illyés Gyula, Erdélyi József -, az emberi önzés lihegését kihalló - Szabó Lőrinc, Berda József, Németh Andor -, s a proletár külvárosok jaját
