Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Illyés Gyula: Naplójegyzetek

Illyés Gyula • Naplójegyzetek

13

női” megjelenésű), kevés szavú fiatalasszony társaságában járt a termekben és a sétahelyen - ő hozta oda? s vitte el a közszereplés teréről. Mártának hívták. Hozzá írta József Attila az Ódát Ez a közszereplése is ilyen villanásszerű volt, ilyen zárt ajkú. Véletlen hozta, hogy a mi látóterünkben később is fölmerült. Flóra egyik tanítványának, a későbbi munkatársának és jó barátnőjének, Szigeti Borinak elvált apja vette másodházasságban feleségül, nem sikeresen. Az asszony rövidesen betegeskedni is kezdett, sok szenvedés után rákban halt meg, hatvanadik éve körül. (Judit, Jolán és a „Mama” is rákban halt meg.)

Elég szeszélyes kanyaró emlékfonál. Még egy szálat hadd ágaztassak belőle.

Az Óda volt az utolsó vers (emlékezetem szerint), amelyet József Attila szájából hallottam. A mellékkörülmények védték meg fejemben az idő koptatása ellen ezt az emlékindát: kora délelőtt a Nádor utcában föl-alá járva hallgatom a verset, akkori hivatalom (a Phoenix biztosító) házfala mentén, ahonnan - a lármás hivatali szobából - néhány percre valami ürüggyel kiléphettem. Ez arra a további fonálkötésre jogosítja az emlékezetet, hogy 1933 nyarán még lakáslátogató viszonyban is voltunk: helyzetünkhöz mért vacsorával ünnepeltük meg, hogy az Óda a Nyugatban jelent meg, első versként a Babits ellen írt szomorú pamflet okozta feszültség föloldásául, amelyet az én kínosan (s mint kiderült), fölöslegesen méricskélt bírálatom (a Külvárosi éjről) is szolgált. Babits nagylelkübb (tágabb horizontú) volt, mint magunk is gondoltuk.

1973. január 18.

Pákozdy Ferenc eltűnt - hány éve már? Vagy hány évtizede? Száműzték, úgy látszik, életfogytiglan. Az irodalmi életből száműzték. S abból, ami még nélkülözhetetlenebb légtere volt: a mozgalomból. Nevét a Hét évszázad magyar verseinek tenyérszéles köteteiben sem lelem. Irgalmat nem ismerő ítélet alatt áll.

Igazságtalanul.

Ő írta annak idején a harmincas évek legelején azt a rövidke cikket2, amellyel az akkori Társadalmi Szemle József Attilától mintegy hivatalosan megvonta azt a fényt, hogy proletár költőnek vallja magát. Mert hisz lenézi a proletárt, ebszámba veszi: versében a röpcédulákkal iramló elvtárs „kutyaként szimatol előre”.

Igen, ezt a vak-süket bírálatot P. F. írta. Helyesbítek, ő írta le. Vagy fokozzuk: meg. Mások véleményét tette írásba. Szolgálatot teljesített, pontosan úgy, ahogyan a katona a kapott parancs végrehajtása közben. Sőt annál is különben. Nem volt kételye. Nem besorozottja, hanem önkéntese - annál is több: partizánja - volt az ügynek, amelyért lelkesen, szünetlen tűzben égve életét kamaszkora óta kockára dobta.

Mást is fölhozhatnék a védelmére.