Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám - Bodor Béla: Versek

10

Új Dunatáj • 2007. március

meghajlik s máris visszaáll helyére egy virágszál.

Megérzi álma homorú fészkén a könnyű térség növekvő lázát, nyugtalan madárszárny-verdesését,

magánya gyöngén lüktető hártyáját átszakítja, kitántorul a kába szív a lángsörényű síkra,

és megrohanja hirtelen tündöklő léte, földi sorsa, mint csonthéját a mag, hézagtalan betölti.

A tóra hófelhő hasalt, csak vonszolódik rajta, mint vemhes állat mászna már a nádgubancos partra.

A jégre szürke sáv vetül, amerre szélcsiszolta buckáiról a hódarát a ködrongy leporolta,

s a fényt is eltakarja épp, mélység nélküli folt így a fellegárny, amely mögött ledőlt ezüstös boltív

halhasát látja ringani a nyugtalan tekintet -