Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Horváth Béla: József Attila és a Szép Szó
60 Űj Dunatáj • 2006. március N. Horváth Béla JÓZSEF ATTILA ÉS A SZÉP SZÓ Mozgalmi korszakai lezárultával és keserű tapasztalatokkal, kiábrándulván a radikális tanokból, ideológiákból, vállalt József Attila ismét közösséget a polgári ideákkal. Barátai - mint a kritikák is mutatják - tévedésnek tartották mind a népi, mind a kommunista elkötelezettségét, s leginkább Ignotus Pál mutatkozott kérlelhetetlennek. Ignotust az Előőrs időszak távolította el barátjától, politikai csalódást okozott számára, s a csalódás a művek megítélésére is rávetül, amint a többször leírt „egyenetlen” minősítés is jelez. Visszaemlékezésében így aposztrofálja a költő mozgalmi kitérőit: „József Attila mindig ellenzéki volt a szó legszorosabb értelmében; mindig baloldali volt, még az Előőrs-kiruccanást is beleértve, s mindig szocialista, tágabb értelemben. Ezen a kereten belül azonban többször változott, és egy hosszabb átmeneti korszakában, mely az Előőrs-hónapokat is magába foglalta, sokat ingadozott és cikázott a véleménye. Kezdte volt mint a bolsevizmussal rokonszenvező forradalmi szocialista, szigorúbb pártpolitikai kötelének és tudtommal, pártpolitikai viaskodások nélkül! Azután csuszamlott jobbra-balra-szélsőbalra, bölcseleti és zsurnalisztikái lejtőkön, világszövetkezeti álomképből anarchoszindikalizmusba, intuicionizmusból fenomenológiába, végletes kollektivizmusból végletes individualizmusba és a kettőnek különféle elegyes változataiba.” (Ignotus P. 1989. 153.) Ignotus némiképp hasonlatos retorikával mond ítéletet barátja politikai ingadozásairól, mint tette ezt az elhagyott népi oldal (Féja kritikája), s mint a baloldal. Morális kérlelhetetlensége azonban nem akadálya annak, hogy megvédje a költő becsületét a politikai kalandorságtól és - erre különösen érzékeny lévén - a fajiságtól: „József Attilát ezért kétségtelenül terhelte némi felelősség. A Bartha Miklós-ifjúk erjedésébe nem átalott egy percre a maga intellektuálisan érettebb fejével betársulni. [...] Később erre szégyenkezve gondolt, főképpen a kompromittáló társaság miatt. De tisztázzuk, hogy soha ilyen politikai vagy irodalmi tárulást nem vállalt, és soha egyetlen völkisch szó ki nem jött száján vagy tollán akkor, amikor ez már divat, üzlet és - legalább potencionálisan - a hatalomnak való felkínálkozás volt" (Ignotus P. 1989. 148.) Ignotus visszaemlékezése az időpontok igencsak tendenciózus összerendezésével is jelzi, hogy utólag is legfőbb ellenfeleinek a népieket tekinti. Nem vitatja a falukutatás fontosságát, de úgyszólván minden a parasztsággal kapcsolatos elgondolásban polgárellenességet észlel. A társadalom átalakításának szükségességéről, benne a parasztkérdésről folytatott vita kapcsán írja: „Én ebből megértettem, miért volt igaza Marxnak, csak azt nem értem, miért van igaza annak, aki a gazdasági kényszer diktálta berendezkedések lebontása
