Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Szőcs Géza: Versek (Az elveszett gyermek; T.K. Gyulafehérváron)

6 Új Dunatáj • 2006. szeptember amelybe a halott kormányzót helyezték szólni akartam Tamásnak: Hunyadi Jánosunknak élt volt egy bátyja. Őt is Hunyadi Jánosnak hívták: Ioannes Minor Hunyadi, így emlegetjük, bár ő volt az idősebb testvér. Bonyolult dolog ez, Tamás, ne is törd a fejed rajta. De végül nem szóltam. Pedig ez a Másik Hunyadi János is hős volt, vitéz és bátor hadvezér, aztán egy közeli csatában elesett, talán az öccse helyett. Sisakja messze elgurult. És lehet, hogy őt temették ide a püspökség templomába, mely éppen ezer éves, s már akkor is majdnem félezer volt. Egy kőfaragó és egy főpap mesélte hosszan a templom történetét. Ott állt Tamás a katedrális hátukon fekvő szobrai közt és nem tudta, hogy itt Erdélyben mindegyikünknek van egy bátyja akiket bár egy nevet viselünk minornak nevezünk és akik csatákat vívnak helyettünk mások titkos fivéreivel és verseket is írnak nevünkben és udvarolnak szívünk hölgyeinek vagy rejtett húgaiknak. (A minoráknak.) Eldugott városaikban ismeretlenül ott laknak ők mind Kicsi-Erdélyben, Transilvania-Minorban. Halandó, válts jegyet, ülj vonatra, és szállj le a fehérvári állomás peronján. S ha odafönn a templomban megtalálod a másik Hunyadi Jánost, ki talán mégsem a Másik volt, hanem az Egyik,

Next

/
Thumbnails
Contents