Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Tóth Anikó: Áttételes személyesség
N. Tóth Anikó • Áttételes személyesség 29 köszön a novellákban, beszélyekben, regényekben, de - sajnálatos módon - gyakran megmarad kísértés illetve terv (vázlat, torzó) szintjén. Egy ilyen igen jelentősnek tűnő terv volt A napló megírása is. Mészöly a Párbeszédkísérletben kétszer is visszatér erre a témára mint évtizedek óta megírásra váró legmélyebb emberi konfesszióra.11 A vallomást és naplót mint műfaj működtetését azonban mészölyi értelemben fikcionáló aktusként érti, vagyis regényként konstruálná elsősorban. Mintáját egykori tanárának, Hencze Bélának az ismeret monumentumául szánt, ám soha meg nem írt tudatregénye ihlette (volna). Az (írói) idők során kikristályosodott az elképzelés a konkrét(abb) témáról illetve technikáról is, melyről így ad számot: „E könyvben [ti. A napló ban], terveim szerint, a magam kis technikájával idődimenziókkal játszogatnék viszonylag tág terepen, hiszen a történet Buda törökök alóli felszabadulásától máig tartana. Annak a porontynak a naplója legkülönbözőbb vetületekben, aki az Anno című írásomban a kénes forrás mellett jön világra, s mert ebben a négyszáz éves naplófolyamatban hol nőként, hol férfiként bukkan elő, az egész egy nemiséget váltogató történetismeret is lenne. 1689-től mondjuk 1989-ig, vagy talán tovább is tágul az időben ennek a megrendítő emberi karakternek az élettörténete.”12 [Kiemelés az eredetiben.] A vázoltak alapján A napló a Filmhez hasonló összegző jellegű szöveggé alakulhatott volna, egy pályaszakasz (vagy akár az egész életmű) szintézisének is feltételezhetjük. Tematikusán annyiban rokonítható a Filmmel, hogy a történelem vallatása itt is központi motívumnak tűnik, hasonlóképpen fontos szerepet játszik a dokumentum és a fikció folytonos áttűnése is - a naplóműfaj címmé avatása voltaképpen szintén ezt hangsúlyozza.13 A terv valóban hosszú ideje foglalkoztatta, hiszen már 1980-as interjújában is beszélt Alexa Károlynak erről.14 A két megnyilatkozást összehasonlítva látható a finom narratív technikai elmozdulás a tervezetekben. (Az ötletet motiválhatta akár a korabeli kritikai elvárás is, miszerint a prózai műfajok hierarchiájában a korábrázoló nagyregény foglalja el a legelőkelőbb helyet. Ez az elvárás és igény azonban inkább korlátozta, semmint felszabadította az írói munkát, aminek bizonyítéka, hogy az 1980-as beszélgetésben érintett négy regény közül csupán egy valósult meg, az is inkább kisregényként - a Családáradásról van szó, melynek megjelenésére is jó másfél évtizedet kellett várnia olvasónak, kritikának egyaránt; addigra pedig már bekövetkezett a műfaji értékrend részleges átalakulása is.) A napló műfaja mellett leggyakrabban az emlékirat felé fordul az írói kitüntetett figyelem. Pontosabban az emlékezés-mechanizmus foglalkoztatja (nem csupán írói, hanem egyáltalán: egzisztenciális és kognitív értelemben): „Csak emlékben lesz felfoghatóvá a valóság; az teszi valószínűvé. Önmagában a valóság? Önmagában az
