Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 4. szám - Kurucz Rózsa: Magyarság-európaiság

40 Új Dunatáj • 2006. december Gyermek- és ifjúkor - Az ellenállás évei 1922. május 6-án született Marcaliban. Édesanyja Kopári Ilona, édesapja Bezerédj Dénes alezredes. Gyermekkorát beárnyékolja szülei válása. Elemi és polgári iskoláit Marcaliban, középiskolai tanulmányait a keszthelyi premontrei rend által működ­tetett katolikus reálgimnáziumban végzi. Első írása 14 éves korában jelenik meg a premontrei tanárok biztatására. 1940-ben érettségizik, majd a Pázmány Péter Tudo­mányegyetem Jogi és Államtudományi Karán tanul Budapesten. 1942-től az egye­temen létrejött náciellenes Emericana nevű ifjúsági szervezetben tevékenykedik. A háborús cenzúra ellenére két náciellenes írást is megjelentet az Emericana című lap­ban és a Nemzeti Újságban. 1943-ban antifasiszta és háborúellenes célzattal egye­temistákból álló kört hoz létre.3 1944. májusában Magyarország német megszállása idején doktorál summa cum laude minősítéssel. Disszertációjában, Kant Von ewigen Frieden című műve alapján, a totalitarizmus és a fajelmélet ellen foglal állást. 1944 nyarán elveszíti a pécsi tanfelügyelőségen betöltött segédfogalmazói állá­sát. 1944 őszén antifasiszta magatartása miatt letartóztatják, majd három hét fogság után ideiglenesen szabadlábra helyezik. Az azt követő hetekben Budapesten bujdo­­sik. 1945. januárjában katonai fogolyként az oroszok Ceglédre viszik, majd betegsége miatt június 15-én hazaengedik Elismerve az ellenállási mozgalomban játszott szerepét 1946-ban rehabilitálják és visszahelyezik állásába.4 A kultuszminisztériumba kerül, ahol sajtóreferensként és a nevelési kérdések tanácsadójaként dolgozik, majd a sajtóosztály vezetőhelyettese lesz. Édesapját, aki 1945-ben hazatér Nyugatról, letartóztatják és háborús bűnösként 1947-ben tíz évre elítélik. Bebörtönzése után többé hírt nem hall róla.5 Az ÓBUDAI TANÁR ÉS 1956 1949-ben származása miatt osztályidegennek minősítik és elbocsátják állásából. A továbbiakban a választási lehetősége adott: segédmunka, vagy tanári állás. Miután már gyermekkorában elhivatottságot érez a tanári pálya iránt, nem kétséges, hogy a tanári állást választja. 1949 és 1953 között tanítói és tanári oklevelet szerez. 1956- ig, hét éven át magyar irodalmat és történelmet tanít Óbudán több iskolában. Okta­tómunkájának pozitív hatását jelzi, hogy 2001. májusában az Óbudai Kiscelli Utcai Általános Iskolában végzett tanítványai, a történelem legeredményesebb oktatásáért elismerő oklevelet adnak át dr. Bezerédj Zoltán tanár úrnak. A hazaszeretet, a hazához való hűség, az itthon maradás gondolata - melyet az önazonosság feltételeként jelöl meg - erőteljesen foglalkoztatja.

Next

/
Thumbnails
Contents