Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Nagy Janka Teodóra: Nagy Janka Teodóra recenziói (Hogy ne csupán térkép legyen a táj...; A szociális gondoskodás hagyományai a bukovinai székelyek körében; Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe; Lukács László-Ambrus Lajos-L.Simon László: édes szőlő, tüzes bor/süsse Weintraub, feueriger Wein)
86 Új Dunatáj • 2006. szeptember Nagy Janka Teodóra A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS HAGYOMÁNYAI A BUKOVINAI SZÉKELYEK KÖRÉBEN Höflerné Kelemen Emma emlékének A szociális gondoskodás tradicionális formáinak megismerése számos szempontból kiegészítheti, árnyalhatja az állami gondoskodás jelenére vonatkozó ismereteket. Az e tárgykörben végzett nem túl nagyszámú történeti szempontú kutatások között sajátos helyet foglal el a szociális gondoskodás hagyományainak a bukovinai székelyek körében végzett vizsgálata. A kutatás szorosan kapcsolódott a társadalomnéprajzhoz, s eddig kevéssé vizsgált, új megközelítési szempontokat követve a közösségi gondoskodás egyes formáira irányult. A Tolna megyében nagy számban élő bukovinai székelység életében bekövetkezett erőteljes változások a közösségi gondoskodást sajátos, egymástól karakterisztikusan elkülönülő szakaszokra osztották. A perifériális fekvésű, kevéssé polgárosodott Bukovina öt magyar falujában hosszú ideig megőrződött a zárt, szigorúan tradicionális társadalomszerkezet, amelyet a család- és rokonságközpontú gondoskodás jellemzett. A bácskai és a Tolna megyei évtizedek mellett alapvetően ezen, az 1930-1941 közötti időszakra vonatkozóan sikerült a kérdőíves kutatás során adatokat gyűjteni a kutatás helyszínén, Felsőnánán. A megkérdezettek döntő többsége Hadikfalván született, s ott töltötte koragyermekségét vagy ifjúságát. Visszaemlékezéseikre támaszkodva elsősorban e közösség szociális gondoskodási hagyományait vizsgáltuk. Az andrásfalvi adatközlőink által elmondottak jól kiegészítették az elhangzottakat, s viszonyítási alapot jelentettek egyegy kérdés vizsgálata során. A gyermek Hadikfalván is a családon keresztül kapcsolódott a falu nagyobb közösségébe. A többségében földműves bukovinai közösség hagyományainak, az ünnepek és a mindennapok rendje megismerésének, a munkába nevelődésnek e természetes közege szűnt meg az árvaság tényével a gyermek számára. Árva gyermeknek azt tekintették, akinek mindkét szülője meghalt, félárvának, aki az egyik szülőjét vesztette el. Hadikfalván nem volt árvaház, menhely, de nem is volt rá szükség, hiszen magától értetődő volt, hogy az árva gyerekről a család és a rokonság gondoskodik. Ez elsősorban az asszonyok feladata volt. Ha élt a nagymama, hozzá került, ha nem, akkor valamelyik nagyobb lánytestvér vette magához, még akkor is, ha már 5-6 saját gyermeket nevelt. A bérma keresztanyának kötelessége volt, hogy az árva gyermeket szülei halála után is segítse, s ugyanezt várták el a szomszédoktól is. A
