Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Haász Gabriella: Babits Mihály San Remo-díja
60 Űj ÖUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER bits Mihály és a Comitato Permanente per i Premi San Remo közötti levelezésnek két darabja található meg a hagyatékban. E két dokumentum közül az egyik Angelo Belloninak, a Tanács titkárának az az 1940. március 16-án kelt levele, amelyben az ünnepség részletes programjáról tájékoztatja az írót. A család a fényképek tanúsága szerint gyönyörű napokat töltött a Riviérán. A díjátadás után néhány napot Eocarnóban nyaraltak, majd április 6-ától Szilasi Vilmoséknál vendégeskedtek a svájci Brissagóban. Innen április 20-a környékén térhettek haza. Babits már ott influenzát kapott, lázasan, vesemedence-gyulladással érkezett Magyarországra.17 Hazaérkezése után egy hónappal Babits Mihály egy interjúban így emlékezett a san remói eseményekről, olaszországi útjáról: „Gyönyörű volt. Az idő legnagyobb részét az olasz Riviérán töltöttem. San Remóban március 30-án osztották ki a díjakat. A bergamói herceg adta át a díjat, abban a csodaszép üvegteremben, ahol a világhírű virágkiállításokat is tartani szokták. Pálmák és más délszaki növények vannak a teremben: a földből nőttek ki, és az épület felépítésekor érintetlenül hagyták őket. Valóságos üvegház ez. A díjkiosztáson részt vett Pavolini, a népkultúra minisztere, aki hosszabb beszédet mondott. A „Premi San Remo”, vagyis a San Remo-díjak odaítélésével egyszerre több írót és művészt tüntetnek ki. Én az olasz kultúra külföldi terjesztéséért, a magyar Dantefordításért kaptam a dijat. Ugyanekkor díjat kaptak olasz költők, festők, szobrászok és zenészek is. A díjkiosztás alkalmával leplezték le az egyik kitüntetett szobrász legújabb alkotását, és bemutatták a díjnyertes zeneműveket. Felcsillanó szemmel mesél tovább.- Felejthetetlen az a fogadtatás, amiben az olaszok részesítettek. Feleségemmel és kislányommal tettem meg az utat, és négy hétig voltam Olaszországban. Rajongó szeretettel vettek minket körül, a magyarság képviselőit szerették, ünnepelték bennünk. Nagyon szép időnk is volt. A San Remó-i tartózkodás után átrándultunk a közeli Bordigherába. Ez a kisebb hely talán még szebb, mint San Remo, csak nem olyan híres. Nagy út volt. Sokszor az volt az érzésem, hogy röviddel nagy betegségem után erőmön felüli feladatra vállalkoztam ezzel az úttal. De megérte.”18 Eltekintve a fasiszta sajtó gyakran ömlengő, „birodalmi” stílusától az olasz tudósításokból kihámozható, mi is történt 1940. március 30-án San Remóban. A leírások szerint a díjátadási ünnepség valóban nagy eseménynek számíthatott a város életében, ha a két díszvendég - Bergamo hercege és Pavolini a népkultúra minisztere - trikolórba öltöztetett utcákon, tapsoló tömegtől kísérve vonulhatott végig a városon. A Villa Comunaléban már ott várakoztak a díjazottak. Miután a közönség és a díjazot
