Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Agárdi Péter: Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium
50 Új Dunatáj • 2006. szeptember 1934 és 1945 között a formátum elismertetése, a pályakép és a lírikusi fejlődésív fölvázolása, továbbá a humanista, a szocialista, a patrióta és az antifasiszta József Attila fölmutatása volt Fejtő elsődleges célja. 1945 és 1990 között a szektás, sztálinista, rákosista, államszocialista kisajátítással állt elsősorban vitában, azzal a kísérlettel, hogy József Attilából „a kommunista költő” szobrát faragják meg; ő akkor a demokratikus szocializmus, az egyszerre antifasiszta és antikommunista szociáldemokrácia világképéhez elérkező József Attilát mutatja föl a világnak és a hazai közvéleménynek, a Kádár-kori Magyarországnak is. 1990, a rendszerváltozás után egyrészt örömmel tapasztalja József Attila és a saját egykori eszményei megvalósulásának esélyeit, másrészt József Attila „segítségével” is választ keres az új világrend, a neokapitalizmus, a globalizáció kihívásaira. E rezignáltságában is optimista keresés erősíti föl újra József Attila demokratikus és humanista baloldali üzeneteit, s döbbenti rá Fejtőt arra, hogy az újraelevenedő reakciós, populista, rasszista nézetekkel szemben mintha újra meg kellene vívnia az egykor-volt szellemi küzdelmet - József Attiláért is. Ezért is lehetett s lett Fejtő Ferenc az emlékév lelkiismerete, nem-állami, nem ellenzéki, hanem valódi civil ideológusa, aki össze tudta kapcsolni a szakszerű kritikusi hivatás és az emlékező, az örökségvédő, a történelemre figyelmező tanú szerepét is. Nem szitokszó az ideológia, a kritikusi hivatás pedig sohasem pusztán „tiszta” értékállítás és esztétizálás. „A kritikus nemcsak műformák felett ítél, hanem az erkölcs, társadalom és államélet legfontosabb elvei felett is, amennyiben mindez a költészet némely ágaival a legszorosabb kapcsolatban van” - ezt Gyulai Pál vallotta 1861-ben.62 így volt-van ez - mutatis mutandis - a XX-XXI. században is; s különösen így van az ezektől a „témáktól” nagyon is érintett költői-értekezői életmű, illetve a József Attila-recepció vonatkozásában. Fejtőtől idegen mindenféle kirekesztő normaállítás, erőszakolt kultuszképzés, irodalomellenes átpolitizálás, tabusító „szent tehérí’-effektus és nosztalgia. Egykori József Attila-írásainak kommentárokkal, visszaemlékezésekkel egybekomponált újraközlése, illetve Fejtő személyes centenáriumi aktivitása a hűség és az alkotó újragondolás szép intellektuális s emberi példáját mutatja föl. A történelem igazságtétele és a személyes élet csodája: 2004-2006-ban Fejtő Ferencnek döntő szerepe volt s van abban, hogy nemzeti kortársunkká lett József Attila; hogy tömeges kulturális élménnyé lett teljessége és ezerarcúsága, emancipációs reménye, demokratikusan szocialista és européer módon patrióta ideálja. Ahogy most újraközölt 1952-es tanulmányához fűzött friss kommentárjában írja Fejtő: József Attila „az igazsághoz való ragaszkodással, az erkölcsi kötelességnek felfogott realizmusával nagyon is kiütött a keresztény-nemzeti kurzus, az ellenforradalom, a feudális tekintélyuralom képmutató, hazug Magyarországából. [... ] Ez a szó, hogy ember mindvégig meg-
