Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Agárdi Péter: Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium
Agárdi Péter • Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium 47 látásmóddal is: „korszerűtlen elmélkedő”, ahogy ilyennek tekintette magát már az 1930-as évekbeli nagyesszéiben is. Méltatja, de nem magasztalja föl kritikátlanul az 1989-90-es világrendszer-változást. A kapitalizmust és a globalizációt adottnak és kikerülhetetlennek tartja, de korántsem apologetikusan ítéli meg őket. „Mivel a kapitalizmussal szemben nincs alternatíva, segíteni kell a globalizációt - csak éppen e folyamatot ellenőrzés alatt kell tartani” - vallja.55 Lehet ezzel az állásponttal - miként Fejtő más tételeivel - a baloldali gondolatkörön belül is vitatkozni; nem szentségtörés ennél radikálisabb, de szintén demokratikus perspektívában gondolkodni. Mindazonáltal ha Fejtő nem hangoztatja is folyamatosan a baloldal, a szociáldemokrácia eredendő rendszerkritikai, azaz kapitalizmuskritikai természetét, számos gazdasági, társadalmi, kulturális, környezetvédelmi kérdésben nevén nevezi a tőkés rendszer szervi hibáit, a szélsőséges profitmaximalizálást, az ultraliberális és neokonzervatív kapitalizmus társadalmi igazságtalanságait, az USA nagyhatalmi és militarista visszaéléseit. A fő kockázatot ugyanakkor abban látja, hogy ha az emberiség, a kapitalizmus világrendszere a demokratikus erők nyomására sem képes megbirkózni saját ellentmondásaival, akkor még veszélyesebbé válnak a kapitalizmus ellentmondásaira adott torz válaszok, a vallási köntösbe burkolózó messianizmusok, a terrorizmus, a rasszizmusok globalizálódása, aminek az egyetemes katasztrófa lehet a vége. Ezért is emlegeti folyamatosan a fasiszta és a sztálini totalitariánizmusok tanulságait, s ezért mutatja föl velük szemben mértékként és távlatként a demokratikus szocializmust. „A szocialista ideológia - mondjuk inkább utópia - lényege alapítói szerint az egyéni szabadság, a szolidaritás és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harc szintézise. A szocializmus - mint a felvilágosodás századától örökölt nemes eszmények és 1789 örököse - számomra összeegyeztethetetlen mindenfajta diktatúrával, legyen az katonai, rendőri vagy partizán diktatúra.”56 Tisztelve a régi-új világvallásokat, a mai nemzetközi diskurzusokba bekapcsolódva figyelmeztet a mind a katolicizmusban, mind pedig - különösen - az iszlámban jelentkező fanatizálási veszélyekre, amelyek azonban nem e vallások és kultúrák eredeti természetéből és teológiájából fakadnak. Aligha szabad az emberiségnek misztikus megváltásokban, utolsó ítéletekben, csodákban bízni; nem szabad a múlt süllyesztőjébe küldeni a mégoly megsebzett racionalitást - írja. Esszékönyvének szinte himnikus emelkedettségű zárópasszusaiban a megálmodott Olümposzra - az egyetemes kultúra nagyjai mellé - odaülteti Petőfit, József Attilát, Kosztolányit és Ferenczi Sándort is.57
