Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "...Egy megújítandó Európában megújult magyarságot kell teremteni"

Sipos Lajos • Egy megújítandó Európában...’

27

nek ítélte a helyzetet, gyulafehérvári megyéspüspökként, román állampolgárként káptalanjával a Dél-Erdélyben lévő székvárosában maradt. Mivel Kolozsvár a gyulafehérvári püspökséghez tartozott, ezért főpapi kötelességeit „a kincses város’-ban is gyakorolta: 1940-ben idehelyezte a Papnevelő Intézetet, többször megfordult itt, 1944. május 18-án, három nappal a zsidók deportálását kimondó rendelet kibocsátása után, a Szent Mihály templomban tartott pappá szentelési ceremónián, helytelenítette az intézkedést (mire hivatalosan „nem kívánatos személy”-nek nyilvánították, mint külföldi állampolgárt). Tavaszy Sándor a Pásztortűz augusztus-szeptemberi öszszevont számában Az Erdélyi szellem új hajnala című cikkében leírta: „Erdély földjén előbb-utóbb bizonytalanná válik, majd csődbe jut minden olyan vállalkozás, társadalmi és állami élet, amely nem veszi tekintetbe, és nem tiszteli a különböző népek életjogát, társadalmi, művelődési és vallási sajátosságait. Az igazi erdélyi embernek fáj minden olyan megnyilatkozás, amely sérti és bántja a vele együttélő más népek népi és nemzeti érzékenységét.” Az Erdélyi Helikon írói december 29-én, Kemény János kolozsvári házában tartott összejövetelükön az új helyzethez igazodás kényszeréről beszéltek, az „erdélyiség nemes hagyományainak védelmé”-ről.

Tamási személyesen és tudatosan távol tartotta magát a politikától. Tompa Lászlónak küldött (idézett) levelében ezt írta: „Nem kell közéjük [azaz: a politikai pártokban megjelenők közé] vegyülni, de félre állni sem kell. Megvívjuk mi a magunk harcát, László! Hála Istennek, ott tartunk már, hogy felemelt fővel és emberileg harcolhatunk. Mindig mondtam, hogy a politika ellensége a szellemnek [...].” A kormányzói kabinetirodától érkezett értesítésre, miszerint első világháborús kitüntetései okán kérvényezheti a vitézi cím odaítélését, ezt írta: „Székely rendek ezer esztendőkig vitézek voltunk, s papírost most sem igényelünk erről.”

A köznapi érintkezésben ugyanakkor megtapasztalta a magyar nacionalizmust. 1941 legvégén, 1942 első tíz napjában Illyés Gyulával járták körbe Észak-Erdélyt. Megfordultak Kolozsvárt, Désen, Marosvásárhelyt, Gyergyószentmiklóson, voltak a Gyilkos-tónál és Marosvásárhelyen. Illyés naplójában rögzített egy jelenetet. Eszerint Gyergyószentmiklóson románok szálltak fel a buszra, ahol az írók utaztak. „Otthonosan, hangosan beszéltek románul - írta Illyés -, de ez a fesztelen hangosság egyszeriben úrrá teszi nyelvüket a nagyrészt csak pusmogó magyaron. Fölszáll egy rikkancs, hogy szóval újságjait kínálja, elfojtják az ő szavait is. A rikkancs idősebb törpe - hirtelen fölemeli a hangját. Azt kiáltja, beszéljen mindenki magyarul, magyar világ van már. [...] Nem nagyon udvariasan mondhattam meg a rikkancsnak, hogy csak a maga nevében beszéljen ilyen hangon és ne egy nemzetében, mert rögtön leszállt. Hátrafordultam a románok felé, hogy csak folytassák: mindnyájan egyformák