Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Valachi Anna: "Romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben" - nyomozás József Attilával saját élettörténete után
Valachi Anna . „ROMLOTT KÖLKÖKRE LELTÉL...” 79 1933-tól folyamatosan érzékelhető, a képzeletbeli múltlátomások 1936 végéig sorjázó verseiben (Egy kisgyerek sír, Mama, Iszonyat, Kései sirató). Az életút teljes átértékeléséről az utolsó önéletrajz, az 1937 tavaszán írt Curriculum vitae tanúskodik - melyet József Attila egy magántisztviselői állás elnyerése reményében vetett papírra, a Flóra iránt érzett önáltató szerelem reményébe kapaszkodva. E különös dokumentumban a költő aprólékosan, tényszerűen, hűvös objektivitással tekint vissza élete fontosabb eseményeire - egészen a szakítással végződő Vágó Márta-kapcsolatig -, immár nem kalandos sikertörténetről, hanem lelki kifosztottságáról adva számot majdani munkáltatójának. Pontosan érzékelhető az önéletrajzban az a határvonal, amely a mozgalmas régmúlt és a bizonytalan jövőbe vezető, statikus jelen között húzódik, egyszersmind a maradandó lelki károsodás - a kiheverhetetlen szerelemi csalódás - nyomait is kirajzolva: „Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI előbb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténiagravisszal.” S a folytatásban összesen hét mondatban foglalja össze az 1929 és 1937 közötti esztendőkre vonatkozó közlendőit. Az utolsó mondat - „Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok” - a pár hónappal korábbi Kész a leltár című számadásvers híres kezdősorait idézi emlékezetünkbe: „Magamban bíztam eleitől fogva - / ha semmije sincs, nem is kerül sokba / ez az embernek” József Attila végül nemcsak feltárta és újraalkotta, hanem 1937. december 3-án végérvényesen le is zárta életrajzát, legendagyártási törekvéseivel egyúttal posztumusz emlékezetének „komor föltámadás” jellegét is megalapozva. Mindazok az események ugyanis, amelyekkel élete első, úgynevezett „mosolygós” korszakában még belső erejét és küzdőképességét illusztrálta, majd utolsó időszakában szenvedéseit tudatosította, halálát követően egyszeriben tragikus színezetet kaptak. A kultuszképződés folyamatát rekonstruáló Tverdota György szerint a viszontagságos élményekre utaló életrajz - s benne a költő által sokat emlegetett „nyomorrepertoár” - a szárszói temetés után már „passióként”, a jézusi szenvedéstörténetet idéző stációk analógiájára kezdett funkcionálni.30 Mindez egyetlen versmondatból álló, felülmúlhatatlanul tömör és egyetemes érvényű életút-jelentés formájában rögzült az utókor emlékezetében: „Éltem, és ebbe más is belehalt már”. (Kész a leltár)
