Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Valachi Anna: "Romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben" - nyomozás József Attilával saját élettörténete után
74 Üj Dunatáj • 2005. március szerint e levélrészletből sok mindenre következtethetünk, például arra, hogy „lélekelemzési gyakorlatot csináltat nővérével, afféle laikus pszichoanalízist, sőt esetleg a szürrealista élmény-álomtechnikát próbálgatja”.10 Vágó Márta emlékiratából azonban egyértelműen kiderül, miért válhatott nemsokára a költő szenvedélyévé, sőt életszükségletévé az önismeretét elmélyítő pszichoanalízis. Szerelme ugyanis megfigyelte és lejegyezte a valóságos élmények hiányát szellemileg kompenzáló költő munkamódszerét. Mint írta: „Folyton motívumokat gyűjtött, kérdezgetett, hol engem, hol másokat. Egy-egy elejtett szó nyomán elbeszéltetett magának történeteket. Bármit emlegettek jelenlétében, rögtön a célzások mögötti históriák végére akart járni. Ebben a tekintetben is teljesen nyíltszívű volt’.’ Úgy „gyűjtögette a versanyagot, mint egy méh a virágport.”n Hogy miért kényszerült másodkézből származó élmények begyűjtésére, így indokolta meg 1928. október 20-án kelt levelében nagypolgári neveltetést kapott szerelmének: „Mily sok gazdagságot is kaptál a világtól, hogy annyira szereted, annyira hálás vagy neki, mindig őt nézed, a gyereket a kutyával, a mókust áfán, a kis vitorlás hajócskákat a gyepmedencében. Látod, nékem mindig magamba kell nyúlnom, hogy néked olyan amilyen tájakat mutathassak. Az örömöt és a szépet én csak lélekben élem át, míg te a valóságban. Te tapinthatóan én meg csak mesélhetően’.’12 Gyerekkori nélkülözéseit még Márta előtt sem igen emlegette, hiszen láthatta, mennyire megdöbbent a lány, amikor megmutatta neki az Országos Diáknyomorenyhítő Akció felhívására írt kérvényét.13 A szüleiről is keveset beszélt - mint akinek kellemetlen a téma. Vágó Márta így írt erről emlékiratában: „Amit Attila ebben az időben életéről elmondott nekem, az kevés, hiányos, töredékes volt. - Lelenc voltam - kezdte egyszer például dühösen és panaszosan, fújt az izgalomtól, látszott, hogy az emlékek megrohanták, fojtogatják. Rám nézett és félbeszakította magát: - Minek mondjak el neked olyat, ami csak megijesztene? - Nagy nehezen elmondta mégis, hogy ötéves korában, télvíz idején, kora hajnalban kelt. Még aligpitymallott, már vizet kellett hordania a kútról, fát vágni. Utána keserű cikóriát kapott egy darab ragacsos fekete kenyérrel. Megakadt, abbahagyta. Inkább elkezdett csókolni, ha magunk voltunk, ha pedig társaságban, például Ürömön, akkor előrement pár lépést, vagy hátramaradt, félrecsavart fejjel révedt maga elé. Mikor újra csatlakozott, már tréfált megint, közönyös dolgokról beszélt, verseit mondta vagy énekelt...”14 Egy másik alkalommal Márta kérdésére, hogy vajon apjától örökölte-e a tehetségét, a költő így válaszolt: „Nem, a tehetség anyámtól van - mondta nagyon határozottan. - Folyton füzetes regényeket olvasott. Este kiült a lépcsőházba, és ott a gázlámpa fényénél, olvasott, olvasott... Egy rokonom mesélte, hogy egy időben együtt dolgozott
