Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről
78 ŰJ ÜUNATÁJ • 2005. DECEMBER költői mesterség elsajátításával tudtam ebből”- idéztem, de az idézettek mellé rögtön oda kell tennem a következőket is: „... sokunknak azért fontos a magyar történelem újraélése, mert ráeszméltünk: csak az elmúlt húsz-harminc év történetéből nem érthető meg az, ami van”, s ekkor válik érthetővé a történelmi én-teremtés Baka által sokszor megismételt mozzanata: „Amikor írtam, Széchenyinek éreztem magam, de mindig annak képzelem magam, akiről írok. Ha a történelmi alak világába belehelyezkedem, akkor tudom a legjobban kifejezni magam. Nem véletlen, hogy történelmi alakokról szóló verset - csak egyes szám első személyben írok. Mert nem őt, hanem rajta keresztül magamat próbálom megfogalmazni. Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl.” A más irányba is mozduló szerepversek eredeténél vagyunk... A szerepversek aztán valóban más irányba mozdultak el, különböző hatásokra és késztetésekre Baka a történelmi szerepversektől az egzisztenciális szerepversekig jut majd el, ennek a folyamatnak a formálásában szerephez jutott a kor, amelyikben Baka is élt, s amelyik a történelmi értelemben vett értelmes cselekvést kivette az ember kezéből, szerepet játszott költői-műfordítói tájékozódása, s szerepet játszott betegsége is. A fenti szöveghalmazban a betegségével kapcsolatban idéztem: „Nekem kellett ez a betegség. Úgy is mint büntetés, úgy is mint megváltás. Én nagyon rosszul éltem az elmúlt években. Sokat ittam - dolgoztam is sokat -, rossz voltam a környezetemhez. Önmagamhoz is. Tavaly nyáron már el is köszöntem. Azt hittem, vége van. Aztán itt maradtam. Megműtötték, sikerült. Most próbálok jobban figyelni magam köré. Ha lenne Isten, ez volna a büntetés. De nincsen, mert a büntetés ugyan megtörtént, de a szenvedés nem ajándékozott meg azzal az élménnyel... amire mindig vágytam." Úgy gondolom, ez nem teljesen volt így. Baka a betegségét valóban büntetésnek tartotta, büntetésnek addigi életviteléért, de arról, hogy ez megváltás is lenne, vagy a megváltást is kereste benne, máskor nem beszélt. Viszont: költői témát jelentett számára a betegség, s valóban úgy van, ahogyan Bányai János írta, s ahogy ezt Bodor Béla kiemelte: Baka kései versei „az élettől való búcsúvétel, a katartikus halálélmény után” íródtak. Ezzel együtt mégiscsak azt kell mondanom, hogy a betegség ténye, azzal hogy az emberi lét olyan területéről és idejéről számolt be, amelyik területről és időről még alig-alig olvashattunk verseket, ráadásul pedig - Baka esztétikai alapvetésének megfelelően - szép verseket, megemelte ezt a költészetet. Nem azért, mert Baka jobb költő lett a betegség által és szebb verseket írt, hanem azért, mert amit írt, az a betegség okán egzisztenciális súlyt kapott. Azzal, hogy a szerepversek formálásakor önmaga betegsége is költői témává vált, feltételezésem szerint Baka el is távolította magától a betegséget, hiszen a szerepvers az azonosulás mellett az eltávolítás mozzanatát is magában hordozza, azaz a szerepversek az élet, a beteg élet megélését is segítették.
