Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Alföldy Jenő: "Az Isten itt állt a hátam mögött..." Még egyszer József Attila istensejtelméről
34 Új Dunatáj • 2005. december materialista meggyőződését. És ahogy világképének vizsgálói már jócskán szemléltették, az általa „irracionálisnak” vagy „idealistának” tartott bölcseletekből szerzett tudását is bőséggel kamatoztatta költészetében. Életműve Nietzsche, Bergson, Jaspers, Heidegger, Pauler Ágoston és más filozófusok tanításaira utaló elemeket tartalmaz - hogy a kor nagy lélekbúvárait most ne is említsem. S azokat a nagy természettudós kortársait sem, Einsteintől Heisenbergig, akik nagy felfedezéseik birtokában Isten megkerülhetetlenségéről vallottak. József Attila korai istenességét és kései istensejtelmét, illetve a gondviselő hiányával folytatott drámai küzdelmét vázolva nem térek ki mégoly fontos életrajzi adatokra, például a vallásos szemlélethez kapcsolható gyerekkori élményeire, a négy-öt (!) világvallás részéről kapott érzelmi-értelmi befolyásokra. Nem térek ki arra sem, hogy gimnáziumi tanulmányainak befejezése körül közel járt ahhoz, hogy a papi hivatást válassza. Fontosabb, hogy korai verseiben igen gyakori a vallásos motívum, az istenhitet és a krisztusi példa követésének vágyát kifejező mozzanat. Messianisztikus küldetéstudat forrong és alakul korai verseiben, amelyben a vallásos hit alázatára gyakran rácáfolnak az égi erők elleni zendülés lírai pillanatai, sőt a radikális tagadás is, amely azonban inkább emlékeztet a teremtésből részt követelő Lucifer lázadására Madách Tragédiájában, mintsem hogy valaminő ateista meggyőződésre utalna. A pálya korai éveiben fontos művek reprezentálják ezt a fejlődési szakaszát, olyanok, mint A lázadó Krisztus vagy A Kozmosz éneke című szonettkoszorú. A lázadás hol krisztusi, hol luciferi, hol prométeuszi előjelű. A mesterévek nevezetes példái közé tartozik a Tiszta szívvel, melyben a legfőbb erkölcsi és ontológiai értékek - Isten, haza, család, szerelem - ellen fordul. Mégsem ateizmust fejez ki (nem sokkal utána írta gyönyörű Isten-verseit): úgy érezzük, mintha magának az Istennek vágná szemébe, hogy neki ugyan nem istene az, aki ilyen világban ilyen sorsot mért rá. A párbeszédhelyzetben érvényre jutó tagadás (ahhoz beszél, akinek létezését megtagadja) kései költészetének is izgalmas paradoxona lesz (például a Bukj föl az árból című versben), amely rendkívüli módon megnöveli a versek feszültségét. A pálya elején álló József Attila verseiben az Isten két jellegzetes szinonim formája az Úr és az Atya. Az Úr kegyetlen és érzéketlen hatalom is lehet, aki zsarnokian bánik a gondjaira bízott néppel, amely a költő közreműködésével vagy vezetésével zendül föl ellene. Hol úgy fordul elő a korai versekben, mint az egek ura, aki ítélkezik, kegyet gyakorol vagy porba sújt - mint sokszor az ószövetségi Űr -, hol pedig az igazságtalan társadalmi berendezkedésből megismert „úrral” azonos, a földesúrral vagy a politikai hatalom megtestesítőjével. Van úgy, hogy az újszövetségi Atyaként jeleníti meg, akivel azonban Fiúként szembefordul, és magára haragítja, mert méltatlannak
