Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Tverdota György: József Attiláról 2005-ben (Az emlékév eseményei, eredményei)

TVerdota György • József Attiláról 2005-BEN

19

dományban végbement az ún. „elméleti fordulat”. A hagyományos irodalomtörténeti műfajok, eljárások, módszerek (az ún. marxista, tehát szociologizáló szemléletmód, az életrajzírás, az életművek monografikus feldolgozása, a pozitivizmus öröksége) stb. érvényességét komoly kritika érte. A hetvenes években és részben a nyolcvanas évtizedben is élvonalbelinek számító strukturalista tudományosság háttérbe szorult, s helyét a recepcióesztétikai, hermeneutikai, dekonstruktív irányok vették át. Módszertani szkepszis uralkodott el, amely kétséget támasztott minden olyan értelmezési stratégia iránt, melyek számításba vették a szerző személyét, sorsát, lelki világát (József Attila esetében betegségét és terápiáját), gondolkodásmódját, eszmei forrásait. Csak az ún. tiszta poetológiai, azaz a szöveg poétikai szerveződésével, retorikai alakzataival, stiláris megoldásaival foglalkozó megközelítést fogadták el legitimnek.

József Attila életműve azért nem maradhatott ki a két tábor közötti viszályból, mert Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc mellett az ő munkássága szolgált az új orientációjú szakemberek fő hivatkozási pontjául. Ez azzal a következménnyel járt, hogy sorozatos kísérletek történtek az életműnek ebben a szellemben történő gyökeres újraértelmezésére. A vitának, amely a Kortárs áprilisi számában közölt írásokat követően egy áprilisi szegedi konferencián, az Akadémia József Attila-emlékülésén, a Mindentudás Egyetemének workshopján folytatódott, s még koránt sem zárult le, magam is tevékeny résztvevője vagyok, ezért amennyire lehetséges, igyekszem tartózkodni álláspontom pártos kifejtésétől. Szerencsére számos helyzetelemzés, a Veres Andrásé, Lengyel Andrásé, Péter Lászlóé elvégzi helyettem a feladatot. Időben utoljára Bodor Béla írása sietett a segítségemre, az Élet és Irodalom legutóbbi, augusztus 5-ei számában közölt „.. .szeressetek szilajon...” című és A József Attila-értelmezések ütközőpontjai alcímű írásában, ahol érzékletesen az olvasó elé tárta ennek a polémiának számos lényegi momentumát. írása ékesszólóan bizonyítja, hogy a vita élénken foglalkoztatja a korszak kutatóit. Az ilyen csörték kellemetlen és rossz ízű felhangjai mellett haszonnal is járnak a vita tárgyát képező életműre nézve, hiszen belevonják és beleburkolják a költőt a szakmát aktuálisan foglalkoztató kérdésfölvetések közegébe. A vitatkozó felek, ha egymás ellenében is, de azt a nyelvezetet keresik, amellyel József Attila a huszonegyedik század elején a legeredményesebben közelíthető meg. Márpedig a hagyományból az él tovább, amit a mindig megújuló nyelv a hátára vesz.

Mégsem kerülhetem el teljesen az állásfoglalást a vitában, hiszen egyetlen példával kell demonstrálnom, hogy nemcsak polémiák zajlanak le, de töretlenül és eredményesen folyik a József Attila-kutatás, márpedig egyetlen pozitív példa kiválasztása csakis polemikus lehet. Lengyel András: „gondja kél a gondolatban...” című és Az értekező József Attiláról alcímű tanulmánykötetére esett a választásom: a könyv az év