Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Tverdota György: József Attiláról 2005-ben (Az emlékév eseményei, eredményei)
16 ÜJ DUNATÁJ • 2005. DECEMBER az első igazán nagy magyar költőt korunktól elválasztja, míg József Attila úgyszólván a kortársunk. Ma is közvetlenül szól hozzánk. A boldogtalan sorsú, de dicsőséges utóéletű költő külön szerencséje az, hogy halála óta nem lépett föl olyan lírikus, aki a későbbi nemzedékek figyelmét olyan mértékben lekötötte volna, hogy a rivaldafény egy részét rá kellett volna irányítani. Pedig József Attilának számos olyan vonása volt, amelyek nem könnyítették meg egyetemes elismertségét. Karakterisztikus, állásfoglaló, határozott irányokban elköteleződő költő volt. Okoskodónak, a kákán is csomót keresőnek írják le kortársai. A szocializmus, a pszichoanalízis, a klasszicizálás, a hagyománytisztelet és sok más tényező inkább lehetséges közönségének megosztása, semmint összefogása irányában hatott. S ha volt egy rövid időszak, amikor ő is belekerült abba a purgatóriumba, amelyben a sikeres évtizedek után egyszer minden alkotónak kijut a szenvedésekből, akkor költőnk esetében ez a politikai rendszerváltás pillanatára és az ezzel többé-kevésbé egy időben érkező posztmodern hullám kezdeti szakaszára esett. Az emlékév derekán megállapítható, hogy József Attila kiszabadult ebből a tisztítótűzből. Egy-két hitelrontó vagy lebecsülő megnyilatkozástól eltekintve, amelyek esetleg egy közönségréteg hallgatólagos egyetértését sem zárják ki, elismertségét ma teljes körűnek tekinthetjük. Ez annál határozottabban kijelenthető, mert az 1980-ban lefolyt 75. születési évfordulótól eltérően, amikor az aczéli kultúrpolitika önlegitimációs céllal központilag is felügyelte a költő ünneplését, bár széles teret engedett a spontaneitásnak is, az idei emlékév eseményeit senki nem irányítja. A Nemzeti Évfordulók Titkársága ugyan adminisztrálja mindazt, ami József Attila körül történik, közvetít a pályázók és a támogatók között, nyilván tartja a lezajlott rendezvényeket és a megjelent publikációkat. De ez a hivatal ugyanezt tette, amikor Deák, Rákóczi, Balassi vagy más nemzeti nagyság emlékének szentelt események sorozatának keretéül szolgált, azaz intézményes semlegességgel működik. A József Attila Emlékbizottság mindössze egy alkalommal ült össze, s kizárólag reprezentatív, nem pedig tényleges tevékenységet folytatott. A József Attila Társaság, amelynek elnöke vagyok, valóban nem utolsó sorban azért jött létre, hogy az emlékévet megfelelőképpen előkészítse, a talajt megmunkálja, a lelkeket és szellemeket felkészítse a 2005-ös esztendőre. De ez a társaság közhasznú egyesület, amely a tagdíjbefizetésekből tartja fönn magát, s csak akkor tud hatékonyan tevékenykedni, ha pályázati pénzekhez jut. A József Attila-emlékév tehát alulról jövő, spontán kezdeményezések sorából áll össze. Hivatásos és amatőr előadóművészek, kutatók, tanárok, szervezők jól érzékelhetően szívesen működnek közre a szerveződő programokban. A megjelenő könyveket, folyóiratszá-
