Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Samu Attila: "A rajzain mindig hajó volt és sohasem lehetett látni a vizet" - Baka István életének néhány képe

szer is használt üstököscsillag, amelyet itt utólag emeltünk ki, az e sorok előtt bemutatott vers aranymetszéspontjába került? Vagy akkor az is véletlen, hogy az 1983-ban írott másik két versben ugyanezen a nevezetes helyen mindig csillagot találunk. A Helsingőrben „csillagbogú háló”, a Döbling mindkét aranymetszésében „rés akkora sem / amin egyetlen csillag fénye át- / türemlik”, illetve „kitörnek / az Orion-csillagbeli szörnyek”.

Nagyon is tudatos költői formálás eredménye, hogy szinte minden a magyarság sorskérdéseit érintő vagy előtérbe állító műben ott találjuk a csillag valamilyen szimbólumát. A József Attilát megidéző Szárszói töredékben „zsugori kezedbe / csillag - a vashatos - pereg”, a költő emlékének ajánlott Isten fűszálában (az Isten) „nyáluszájaként / leng a Tejút”. A Vörösmarty-töredékekben A vén cigányból kiemelt s megújított motívum „E szortyogó vak csillagon szerepel, a Liszt Ferenc éjszakája a Hal-téri házban bevezető képsorában „Némán fénylik / Isten díszkardja: a Tejút”, amely a záróképben már „rozsdásodó Tejút”. A szabadság, ámulat, elismerés jelképeként a romantika korából átértelmezett csillag motívumának ellentettje is igaz - már az első kötetben is: „És megszállják az eget szürke / egyenkabátos fellegek...”

Ugyancsak jellemző a valamiképpen a szűkebb hazához kapcsolható költeményekre a személyes érzésekből induló, az élményt újra bensővé oldó, és számos esetben kozmikussá nagyító versszerkesztés. Ebben jól megfér egymással a profán és tényszerű az egyik oldalon, a magasztos és jelképi a másik valóságban. E gondolatkörben gyakoriak a szerepversek, köztük az év legkimagaslóbb költeményének (vagy verseskötetének) járó Graves-díjat elnyert Liszt Ferenc éjszakája a Hal-téri házban, de Zrínyitől Caspar Hauserig ível az egyes szám első személyű formában megénekeltek sora. Akad persze olyan mű is, ahol a kiválasztott csak a háttérben áll, ám olyan megoldás, hogy két jelképes alakot kívülről szemléljen - mint a Szikár alak című alkotásban -, egyetlen sem fordul elő, sőt nem lesz hasonló lírájában a későbbiekben sem. Kézenfekvő azonban, hogy prózájának ilyen megoldásaira - köztük elsősorban a Szekszárdi misére - felhívjuk a figyelmet. (Ugyanitt meglepő, de meglehetősen nehezen szorítható a véletlen kategóriájába, hogy Séner János és a Mester párbeszéde csaknem tiszta trocheusokban zajlik...)

Az 1970-es évek végére, 1980-as évek elejére határozott értékrenddel és formai elképzelésekkel érkező Baka István jólesően látja, hogy szülővárosában megmoz-6