Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Fried István: "Az író a nagy magányos" (Márai Sándor Babits Mihály egyetemi óráján)
40 Üj DuNATÁJ • 2005. SZEPTEMBER nyár mintegy a tágabb környezet fenyegetéseként hat, amely elől az előadóterem védettségébe kényszerül előadó és hallgató, hogy ott (újra írom) magánosságban és a szomorúságban találjon egymásra. A következő kérdés ilyeténképpen hangozhatna: vajon a riporter szenvtelen kívülállóként tanúja ennek a beszédes egymásra találásnak? A költőt és a költészetet (az újságcikk szerint) „mélyebben érteni” látszó ifjú költő-újságíró leírása tárgyszerű-e, tárgyilagos-e? Nem volna-e feltételezhető, hogy maga is belép a magánosok, a szomorúak közé? Hiszen a költő/költészet nem csupán taníthatatlan, sokkal inkább átélendő, megőrzendő; olyan azonosulást igényel, amelyre pusztán az képes, aki nem külső szemlélőként tekint a költőre/költészetre, de nem is csupán vágyaival lépne be a számára érthetetlen világba. Hanem maga is költő8. Aligha túlzás arra gondolni, hogy ez az írás ugyan Babitsról szól, de az egyetemi előadás meghallgatásának ürügyén költő/költészet és a világban lezajló események összeférhetetlenségét tételezi, azt nevezetesen, hogy a Márai más írásaiban megjelenített (történelmi) fordulatok és a költő/költészet nem illeszthető zavartalanul egymás mellé, a költő/költészet világa nemcsak különbözik a történelemétől vagy a jelenkorétól, hanem tiltakozik minden ellen, aki/ami nem költő/költészet. Hogy mennyi írható Márai fokozatos kiábrándulásának rovására, egy, még ily árulkodó cikk alapján sem állítható. Az azonban igen, talán nem is kiábrándulásról van szó, hanem rádöbbenésről: a költő/költészet önmagában világ, de nem a külső eseményeké. Ahhoz, hogy ez a felismerés alakot kapjon, Babits Mihály példája volt szükséges. A nagyhírű és népszerű előadások nem „politizált” sem a Tanácsköztársaság mellett, sem ellene, legalábbis közvetlenül nem. Rejtett ellenállásnak sem lehet nevezni. Eltérésnek a Tanácsköztársaság „hivatalos” művészetfelfogásától azonban igen. És bár arról, hogy Márai más Babits-órára is belátogatott volna, eddigi kutatásaink szerint nem tudunk, talán ez az egy is elengedő üzenet volt számára: a költő/költészet különbözik, nem tagolható be a napi aktualitásba, a költő magános és szomorú, amikor sokan mások nem lehetnek magánosak és szomorúak. Mindenesetre Márai megírta riportját, és a riport megjelent. Később elfelejtődött. De talán Márai gondolkodásában nem múlt el teljesen nyomtalanul. Jegyzetek 1. Babits Mihály május 25-i előadásán beszélt az író magánosságáról. 2. Babits Mihály bibliográfia. Összeáll. Strauder Mária, Varga Katalin. Argumentum, Budapest 1998. 218. Mészáros Tibor: Márai Sándor bibliográfia. Helikon-Argumentum, Budapest 2003.166. 3. A vádlott: Babits Mihály. Dokumentumok 1915-1920. Szerk, vál, utószó, jegyz. Téglás János. Universitas, Budapest 1996. 363-365, Babits Könyvtár 3., A vádlott: Babits Mihály. Dokumentumok 1918-1919. Szerk, vál, jegyz. Téglás János. Tótfalusi tannyomda, Budapest 1996.111-113. 4. Részközlés Szabó Lőrinc följegyzései alapján Kabdebó Lóránttól: Napjaink 1966. okt.l. 10. sz. 4., Vö. még: Tiszatáj 1975. márc. 3. 53-68., Mindenki újakra készül. IV. k. Szerk, jegyz. József Farkas. MA Irod.tud. Intézete-Akadémiai,
