Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek 25 tusa nélkül, egyszerűem összevonta a morális ember és a politikus ember fogalmát, a kettőt azonosította egymásassal, s az így egybevont fogalmat radikális tagadásnak vetette alá. Mintha elfeledte volna, hogy néhány évvel korábban Marcus Aureliust (a szív és értelem emberét) ő sem tiszta esztétaként állította olvasói elé. írásainak, műveinek az a sora, mely az Ady-revíziós tanulmány óta keletkezett csak annyiban volt következetes, hogy attól kezdve újra és újra, valamilyen formában, valamilyen gondolat jegyében kinyilvánította különbözését, kitől? Az átlagtól? A tömegtől? S nem ritkán éppen Babitstól és a Babits-féle Nyugattól. A Magamról az 1933. január 1-i számban jelent meg, Babits, ha nem is azonnal, de a február 1 - számban kitért rá Könyvől könyvre rovatában. Barátsággal üdvözölte. Kosztolányi - írta- bátor, szép kiállásával egész nemzedékük leikéből szólt. Mi más is vezette őket annak idején, mint hogy kivívják az irodalom függetlenségét. A következő bekezdésben aztán - nem feledve a dicsérő szavakat - elkezdte közelíteni egymáshoz a két szembeállított fogalmat, egyre tompítva a Kosztolány-írás hevületét és kétségbe vonva a hevület értelmét. „Útáljuk vagy nem, schopenhaueri gyűlölettel: mindannyian harcolunk magunkban egy homo moralist, már csak azáltal is, hogy élünk és cselekszünk, s életünk s minden tettünk kényszerűen is folyton harcol és állást foglal. Igaz, morál és cselekvés könnyen csúnya, gyakran véres és ártalmas valami: de ez a csúnya és ártalmas mi vagyunk, az élet. Boldog, aki kiépíti érzékeny csigaházán a homo aestheticus elfentcsontházát: boldog és áldott is. De ez szintén morál és cselekedet, s az elefántcsontház is hadibástya.” Ezután az érvelés után megtörténik a két ellentétesnek beállított fogalom teljes redukciója, eggyé változtatása: „S a kettő egy, mint csigával a háza.” Az esztéta ember, ha van jelentése a szónak, egyszersmind morális ember is. A kis polémia csak retorikus szinten érintette a Babits számára nagyon komoly kérdéseket. Megőrizheti-e a művészet áhított függetlenségét, távol maradhat-e a társadalmi létezésnek attól a szférájától, melyet politikának hívnak, de megtarthatja-e eközben etikai tartalmasságát. Kosztolányi úgy gondolta (legalábbis szóbanforgó írásában), hogy magának a szabad érzékelésnek, az irodalomban a nyelvi alkotásnak (magának az írói cselekvés-folyamatnak) van étosza. Több nem kell. Babits az esztétikai értékteremtés mellett nem akarta feladni a homo morális pozícióját sem. Hamarosan alkalom kínálkozott, hogy dilemmáit megközelítse. Kosztolányi nem filozófiai paradigmákhoz mérte mondanivalóját, ellenben Babits ha nem is egész pályája során, de pályakezdésekor tudatosan törekedett arra,
