Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek 41 szövegismétlés fentebb ismertetett kérdésénél. Ez a vers csak József Attila halála után kerülhetett idegenek kezébe. A [Magad emésztő...] heterogén strófaszerkezetű vers, ami azt jelenti, hogy szakaszai sem a sorok számát, sem sorok ritmikáját illetően nem követnek egységesen végigvitt rendet. Ebben hasonlít az Ódához és eltér az Eszmélettől. Különbözik az Ódától is, annak képi világa egységesebb, egymástól eltérő részekből áll, de az egyes részek képi asszociációi összefüggőbbek. A [Magad emésztő... ] töredezettebb, szakadozottabb képeket hoz az olvasó elé. Nagyobb az egyes képvillanások között az asszociációs rés. Mintha meg-megállna és újra kezdene egy intonációt. Az „Akár egy halom hasított fa,” kezdetű szakasz akár külön vers is lehetne, a Széna téri jelenet közbevetésszerűen kezdődik („S ha már szólok, hát elmesélem, -„) A megszakításnak, közbevetésnek, interrupciónak különös hatása van az olvasás mechanizmusában, eltér a hosszabb, folyamatos képláncolatokétól. Az ilyen megállásoknál, töréseknél az interpretátor számára mindig kitetszik valami a vers mélyéről: valami, amit nehéz fogalmilag megnevezni, mert a szavakban nincs benne. Olyasmi ez, mint amit Lévinas „le dire”-nek nevez szemben a „le dit” szemantikailag megragadható jelentésével.68 A Széna téri jelenet felidézéséig tartó versrészben mégis található egy lazán öszszekapcsolódó képsor, a „Botot faragtár, a „fájdalom ágai” és a „hasított fa” között. Asszociációs-metaforikus kapcsoló elemük József Attila hajdani kritikája, valamint Babits új kötete, amelyet dedikálva elküldött József Attilának. Botot faragtál, ábrákkal tele, beszélt a nyele, A „tárgyi kritika” visszavonását fogalmazza itt meg. József Attila képzavarokkal vádolta Babitsot, a képalkotását tette nevetségessé, főként a Gondok kereplője című verset idézve. Ez volt az a vers, amelyet átírt. Most szerepelt az új kötetben is, újra lehetett olvasni, mivel a Versenyt az esztendőkkel az 1928-1933 közötti verstermést foglalta egybe. József Attila 1930-ban a vers képeit „bottal esketett nász”-nak nevezte, vagyis zavarosnak, erőszakoknak, erőltetettnek tartotta. Szabolcsi Miklós úgy gondolta, hogy a „botot faragtár erre a kritikabeli kitételre utal, ezt vonja vissza az ábrákkal telefaragott bot képével.69 Ez valószínűleg így is történt, a „beszélt a nyele” már olyasmit jelent, hogy nemhogy erőszakoltak lennének Babits versbeli képei, hanem ellenkezőleg, beszédesek és kifejezőek. Tulajdonképpen ilyesmi volt a véleménye Babits verseiről korábban is, csak a „tárgyi kritikában” írta az ellenkezőjét. A „bot” szó asszociációs köre azonban nemcsak a hírhedett kritika bántó kitételére terjedhet ki, hanem Babitsnak azokra a verseire is, amelyeket József Attila az új kötetben olvasha
