Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Ferdinandy György: A Szeitz-villa nem eladó
Ferdinandy György • A Szeitz-villa nem eladó 5 Ferdinandy György A SZEITZ-VILLA NEM ELADÓ Ott állt ma is a helyén. Két óriási hársfa lombja takarja, de jól látszik így is a balkon üvegfala, a jégverem a konyha ablaka alatt. Előtte, a dísznövényeket már fojtogatja a gaz. A tiszafa körül, vad csomókban, lila orgona. Az ösvény most is keresztülvág az udvaron. A szolgalom hosszabb életű, mint az ingatlanok. Néha még most is áthajt rajta egy limuzin. Áthajt, és megáll.- Kié a ház? - kérdezik. Vagy: eladó ez a rom? A szomszédok kijönnek, várnak. Mert a bokrok mögött apró, barátságos házak sorakoznak. Konyhakertek, muskátlis ablakok.- Nem eladó! - kiabálják az öregek. Visszajönnek a tulajdonosok! Ők még emlékeznek rá, hogy mi van túl a falakon. Égigérő mennyezet, magyarázzák. Az ajtók duplaszárnyúak. A konyha a legkülönösebb az egészben: egyetlen óriási szála, a tűzhely pedig nyitott. Szeitz úr furcsa ember.- De jólelkű teremtés! - teszik hozzá az asszonyok. A háború végén kijött a hegyre a fiával. Körüljárták a telket, eltakarították a romokat. Ricsi már akkora volt, mint az apja. Ő adogatta fel az építésznek az anyagot. Mert hát igen, nekiláttak. Egyiket a másik után, helyrepofozták a házakat. A tetővel kezdték, a tetőszerkezet volt a legfontosabb. Mire kivirágoztak az orgonák, a belövéseknek nyomuk se maradt. Egyszer feljött a két asszony is utánuk. A Szeitz úr felesége, és a nagylány, a Baba. Körbejárták ők is, megölelték, megcsókolták az asszonyokat. Azután elmúlt ez a nyár, és Szeitzék nem jöttek vissza. Akkoriban volt, hogy elvették a házakat. Az övékét is lelakatolta valami hatósági közeg. De a Szeitz-villa lakatlan maradt. Állt tovább magában, mint egy oltár. Némán, komolyan. A két hársfa már teljesen eltakarja az égigérő, fekete ablakokat. Tavasszal felkapja, szétviszi a szél a hársfaillatot. A gyerekek létrát hoznak, leszedik a virágot. Bronzvörös tea lesz belőle, kiterítik, megszárítják a napon. * Az asszonyt még látták, amikor hazaengedték a hadifoglyokat. Állt és nézte a házat. Visszajövünk, drágáim! - ígérte. A kontya kibomlott, ott, a lelakatolt kapuban. Sláfrokban, mesélték róla. Később kijöttek érte a mentők. Lefejtették az ujjait a rácsról. Aki látta, lesütötte a szemét és hallgatott.
