Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 1. szám - Lajta Erika: Három tárcanovella

36

Új Dunatáj • 2004. március

Visszahúzta a kezét. Megértette, hogy kettőnk között nem történhet semmi.

Ahmed Umar ma Angolában gyógyítja a betegeket. Számunkra ismeretlen trópusi betegségekkel küzd. Az éhség ellen harcol. Igazi hős.

A magyar nyelvet elfelejtette. Arra pedig jobb nem gondolni, hogy milyen kép alakult ki benne a magyarokról.

Kedves Ahmed Umar! A szocializmus már rég megbukott, ő nem kérhet bocsánatot tőled. A Magyar Népköztársaság is eltűnt a történelem parancsszavára, így helyette is én követlek meg.

Bocsáss meg hát nekünk! Mind a hármunknak.

RÁADÁS

Ha más haszna nincs is, hogy írással foglalkozom, annyi mindenesetre van, hogy tetszés szerint váltogathatom az életkoromat. Beleunok a felnőttségbe? - visszaugrok egy kicsit a gyermeki létbe. Túlontúl rám telepszik a múlt? - menedéket találok előle a jövőben.

A magam részéről egyébként emberpróbáló, felelősségteljes feladatnak tartom, hogy gyerek legyek. Csillantsam meg, mi minden rejlik bennem, egyszersmind finoman jelezzem: a lángoló szabadságvágy, a szárnyaló fantázia, amelynek most jogos birtokosa vagyok, néhány röpke év alatt óhatatlanul megfakul, megkopik.

Bármilyen nehéz gyereknek lenni, én vállalom a kihívást, s újra az leszek. Méghozzá úgy, hogy egy másik terhet is a nyakamba veszek. A halálét.

Gyerekkoromban valóságos halálszakértővé képezett ki az élet. A negyedik évemet se töltöttem be, amikor meghalt a nagymamám. A veszprémi Viadukt alatt sétálva egy öngyilkos tetemébe botlottam. Elpusztult Böbe majom is, az egyetlen állat, akit szerettem. Sőt, az egyik osztálytársam, Daskó Attila is meghalt: átfutott az úttesten, és elütötte egy teherautó.

A halál elválaszthatatlan része lett az életemnek.

Elgondolkodom. Tényleg olyan sok haláleset történt körülöttem? Vagy semmivel se több, mint bárki más körül, csak én beteges érzékenységgel mindegyiket felnagyítottam, mindegyiknek fontosságot tulajdonítottam, mindegyiket a magaménak éreztem?

Ott volt például az első tanítónőm, a szép, szőke Margit néni tragédiája. A második tanév vége felé, a tavaszi szünet után otthagyta az osztályt. Azt mondták, kisbabája lesz, s ezért nem taníthat tovább bennünket.