Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra

60

Űj DUNATÁJ • 2004. DECEMBER

lálkozókra vagy éppen gyógykezelés céljából, ki-ki lehetőségei vagy ambíciói alapján segíti szülőfalujának közösségét, anyagilag hozzájárul a múlt emlékeinek megőrzéséhez - legyen szó akár falumúzeum létesítéséről, emlékmű emeléséről vagy éppen templomrestaurálásról. Odahaza, ami most már Németországot jelenti nekik, nincs többé honvágyuk Az egyik beszélgetőtárs, a nyolcvanas éveit taposó Frau Windeisen geradstetteni családi körben szintén azt mondja, nincs. „Frau Windeisen, über 80 (...) sagt im Geradstettener Familienkreis, aus dem Fenster blickend, vorsichtig, aber das gleiche: sie hat kein Heimweh mehr. Nicht hier. Sie hat es dann, wenn sie zwischen den Gräbern geht, im Edeker Friedhof.”12 Itt Németországban tehát nincs honvágya. Akkor van, ha a sírok között jár, szülőfaluja, Etyek temetőjében. A regény mély líraiságot hordozó befejező szavaiban a szülőföld, a volt otthon iránt érzett sírig tartó ragaszkodás fogalmazódik meg, mely a hazalátogatással újra és újra feltámad bennük. Ilyenkor elfogja őket egy kínzó, fájdalmas érzés. Életüknek magyarországi szakasza, a szép gyermek- és ifjúkor emléke a jóvátehetetlen múlt veszteségérzetével vegyülve az elveszett paradicsom szívig-lélekig hatoló, megrendítő érzését kelti életre a „hazalátogatókban”.

Kalász prózastílusa visszafogott és tárgyilagos; tényeket, adatokat közöl vagy tanúit beszélteti. A könyv egészén azért nyomot hagy - árnyaltan, nem kihívóan - a beszéltetett tanúkkal és sorsukkal való együttérzés, és talán a személyes érintettségből is táplálkozó szolidaritásérzet. Kalásznak mégse az a célja, hogy utólag igazságot tegyen, az ő célja csupán az, hogy jellemző esetek alapján a történtek - a kollektív büntetés - mélységes értelmetlenségét és igazságtalanságait érzékeltesse. E szomorú eseményekről a lassan fél évszázados időtávlatból már lehet és kell is beszélni. Az egykor érintettek, utódaik és önmagunk érdekében is. Ezért is örvendetes, hogy történelmünk e nehéz évtizedeiről, a „sváb holocaust”-ról szóló Tizedelő cédulákat immáron nemcsak magyar nyelven tanulmányozhatják a témával kapcsolatos kiadványokra odafigyelő magyar és nem magyar olvasók, hanem az érintettek nyelvén, németül is kézbe vehetik a könyvet a magyarországi és németországi érdeklődők - a szerzőnek, Julia és Robert Schiff fordítóknak és a Neue Zeitung Stiffung-nak köszönhetően. A német fordítás megjelenésének egyik legnagyobb hozadéka az, hogy a regény immáron autentikus formában, anyanyelven is eljuthat ahhoz az olvasói körhöz, amelynek elsőrendűen szánva van. A könyv első kiadása után négy évvel az immár két nyelven is olvasható regénynek irodalmi utóélete érzékelhetően kiteljesedik. A mű német nyelvű fordítása az eredeti kedvező fogadtatását tovább gazdagítva igazolja: Kalász Márton dokumentumregénye a magyar és német nyelvű irodalom, a kisebbségkutatás, valamint német nemzetiség életének eseményévé, szerves részévé vált.