Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - András Sándor: A kaland
András Sándor•A kaland 15 András Sándor A KALAND lan elhatározta, hogy utaznia kell. Méghozzá nemcsak Londonból, egyben el az országból is. Úgy akart élni néhány napig, hogy a tárgyak és a szavak ne emlékeztessék szokásos környezetére. A külföldet is csak addig szerette igazán, amíg nem szokta meg, addig érezte jól magát, amíg a legtöbb ember rosszul. Mihelyst belesimult az idegen szövevénybe, már menekülnie kellett belőle, unatkozom persze, hogy unatkozom, az orvosi rendelőkben mindig unatkozom, pedig tudom, érdekelhetnének az arcok, az alakok, de nem. Élvezte saját zavarát és dühét, amit az első napok elkerülhetetlen súrlódásai gerjesztettek benne. Otthon bőszítették volna az apró kényelmetlenségek és modortalanságok, külföldön szórakoztatták. Tudta, csak rövid ideig kell eltűrnie azokat. Olykor otthon is megvett egy-egy külföldi újságot; valamit olvasott megszokott napilapjában, és szerette volna tudni, hogyan jelentkezik ugyanaz a hír például a francia sajtóban. Szerette a londoni lapokat, bízott is bennük, dám egyszer felfedezte: az angol sajtó, bár szabad, de angol, a francia épp annyira szabad, de francia, és ez a különbség jelentős eltéréseket okozhatott, unom a sok hülye beteget, mintha mindegyikben magamat látnám, aztán mégsem, azok megadóan üldögélnek, várnak a sorukra. Maga a tény többnyire ugyanaz volt, mire azonban hír lett belőle, hozzáadódott egyfajta hangulat is - az újság a hírt a helyére tette - és ez a hangulat általában egészen más volt itt, mint ott. Például egy diplomáciai lépést diadalnak könyveltek el az angol lapok, míg a franciák jelentéktelen brit bambaságnak. Nem is annyira tények, mint hangulatok közt töltötte a napját, időnként jól esett megkavarni azokat, van, aki kínlódik közben egy kicsit, olyan is van, aki unatkozik, akárcsak én - és az a legunalmasabb. pedig van elég bajom. Ha külföldre ment, megszokott napilapját nem vehette meg egykönnyen, kisebb helyeken egyáltalán nem, és a helyi lapok az első napokban bizonyos fokig érthetetlenek maradtak, mint egy beszélgetés, amelyikhez hirtelen új partnerként csatlakozik az ember. Megengedhetett egy-, akár kéthetes kiruccanásokat, ha nem is gyakran. Pszichiáter volt, külsőleg nyugodt ember, magabiztos. Ellenhíveinek, így nevezte a hozzá járókat (a paciens szót utálta) bejelentette, hogy elmegy, és azok belenyugodtak. Önmagát ellenpapnak mondta: neki magának kellett megtalálnia a bűnöket, amelyeket a bűnös áldozatok meg akartak gyónni. Olykor úgy érezte, azt a bűnt ő találta ki, ellenhíve csak kapott rajta. Mégis, ilyen esetekben is sikerült gyógyítania. Máskor biztos volt a dolgában, de ténykedése eredménytelen maradt, pedig van elég bajom, igen, van. a feleségemmel meg a fiammal. írhatnék rögtön erről, de egyelőre a rendelőről kell, ma
