Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 3. szám - Marno János: Versek (A hír; Folyamodvány; Kenyérharc)

10

ÚJ DüNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER

melyet ő soha nem tekinthet át, ellenben, ha végignéz rajta, folyvást csak elunja benne halálosan magát, beleájul szépen* a mérhetetlen bűzbe, mely, megszabva térfogatául a lelket, visszatér, valós vagy képzelt Teremtőjéhez, ám hogy iránta éppen mit érez, el nem dönti azt itt Senki Fia, szóljon bárha, mint éjidőn a Fa:

* szépen - mondjuk zokszó nélkül (lásd a vers végét), megadólag, anyagszerűen; ahogy az anyag képes csak megadni magát önnön szellemiségének. És, persze, érdekmentesen, megfelelve tehát a Szép követelményének, és az Unaloménak, amely az ájulatban teljesedik ki, mintegy állapot és forma - valóban ideális - egybeeséseképp.

KENYÉRHARC

Nyeletlen kés, nyeleden falat - S akkor az ember alulmarad, habár dolga épp nincs ott semmi, hacsak nem magát összeszedni, megmászni lépcsőt, dúlva-fúlva, légcsöve sípol, órák múlva is azt hallja, oly síp, mely mintha (saját hangját bevisszhangozva) elszólongatná valahova, s ő csak nem bír kötélnek állni, hiába díj, jutalom, bármi büntetés, haja sem ereszti*, vár, mint vágódeszkán a sercli, szikkadván, a beléig hatva, s fogytán, aki beleharapna, míg egy éjjel maga nem teszi (kint járt, kutya hidegben, messzi)