Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt: Sztrájk
20 Új Dunatáj • 2004. március Tehát kinyitottam a kertkaput, és beléptem a fenyőfákkal körülvett udvarba. Ezek egy részét már én ültettem: a szálas fekete- és a duci ezüstfenyőt. A fák közt kanyargó járda a nyitott, sötétzöldre festett gerendázatú verandára vezet. Egy utcánkbéli asztalos által készített üveges bejárati ajtó az előszobába nyílik. Tágas és világos ez a helyiség, fiam, Győző - Ádám szakértő segítségével - bepolcozta, beépítette fenyőfadeszkákból készített szekrényekkel... Leteszem Seneca kötetét a karcsú, de még kicsinységében is erőt sugárzó asztalkára, leülök a mellette kialakított lócára, és leveszem a cipőmet. Szeretek itt üldögélni. Olyan itt, akár egy állomás a valós és egy képzeletbeli világ határán... Nézem a pontfűrésszel kivágott, felsőmaróval lekerekített polcokat, a polclapok feltűnő péterszegeit. Az ajtó üvegén át kilátok az alacsonyabban fekvő előkertre, a kertet lezáró kerítésre. Azon túl terül el az utca frontja. Az üvegen bezúduló fény kacskaringós árnyakat karcol a szemközti falra. Vajon a két kép közül melyik ábrázolja a valódi világot, és melyik az álombélit? Az előszobából a nappaliba lépek. Rajzos fapolcok, deszkák, stáflik mindenütt. A polcokon könyvek, apró, évtizedes csecsebecsék. A falakon festmények, na nem méregdrága alkotások, csak amolyan kortársi „mázolmányok”: barátok, ismerősök munkái. Persze van néhány reprónk, Paál László, Munkácsy, de azok fent vannak a felső szinten. Mert felső szintünk is van ám, kellően szigetelt tetőtér. Alul van még az áttört falú konyha, a kamra, mosdó meg egy helyiség, anyám szobája. Anyám nyolcvankét éves, de még mindig friss észjárású, fiatalos. Gondolom - szokása szerint -, most is kint ügyködik a veteményeskertben... A tetőteret már mi alakíttattuk ki a feleségemmel, Judittal. így a földszintet szinte teljesen egybenyithattuk, egyterű, barátságos és meleg lett a ház. A nagy alapterületű és belmagasságú padlás szinte kínálta a beépítés lehetőségét. Ádám gyönyörű faragott falépcsőt konstruált, amelyen kényelmesen fel lehet sétálni az emeletre. Közvetlenül a lépcső feljárata mellé került a fürdőszoba, aztán a háló, a mellé meg az én dolgozó szobám. A fürdővel szemben, a déli oldalon van Győző szobája. A fiam nem lakik velünk, hébe-hóba hazalátogat ugyan, de teljesen külön életet él. Harminckét éves, és van egy külön lakása. Ez anyai örökség, és úgy alakult, hogy házunk átépítésekor nem adtuk el, inkább kölcsönből fedeztük az építkezést. Akkoriban ezt még meg lehetett tenni, sőt érdemes is volt kihasználni... Ha belegondolok, hogy a mostani árak-kamatok mellett kellene építkeznünk, hát, azt hiszem, semmi sem lenne az egészből... Szóval Győzőnek nem kell kucorognia, lakásra vagy albérletre gyűjtenie, mint más, vele egykorú fiatalnak. Ez nagy szó, talán ettől vált az én fiam kissé nyeglévé, bár lehet, hogy ez kortünet. Úgy látom Győzőn, a baráti körén, de még Ádám lányán, Noémin is, hogy felemásul viszonyulnak az élethez. Elsiklanak az apró örömök fölött, ugyanakkor nincs kialakított - nagy szót mondok!