Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 2. szám - Heilmann József: Irodalom és nemzeti önismeret - Görömbei András könyvéről

86

Űj Dunatáj • 2004. JÚNIUS

köre alkotja, olyan gondolati költemények az 1945 utáni időszakból, melyekben valamely aktuális gond vagy kérdés általános érvényű létértelmezéssé emelkedik, érzékeltetve, hogy a magyarság történelmi katasztrófája a kommunista diktatúrával válik teljessé (.A reformáció genfi emlékműve előtt, Egy mondat a zsarnokságról, Árpád, Bartók, Koszorú). Illyés magyarságverseinek mindhárom csoportjában „a nemzet sorskérdéseit megvesztegethetetlen tárgyilagossággal és ugyanakkor mély nemzeti érzéssel és felelősségtudattal vizsgálta. Életműve - egyéb értékei mellett - a magyar nemzeti önismeret Adyhoz fogható értékű fejezete is.”

Görömbei András nagy ívű irodalomtörténeti fejtegetései során a tanulmánykötet záró fejezetében (Pillanatképek az ezredfordulón) napjaink irodalmáig jut el. Ebben a részben irodalmunk nemzeti kánonjának az utóbbi két évtizedben történt alakulásáról, átértékeléséről olvashatunk néhány megjegyzést, majd az ezredvégi magyar költészet sokszínű és gazdag világáról kapunk áttekintést. A költészet változásait rendszerben láttató, elméleti alaposságú tanulmányokat műelemzések, műbemutatások követik. Fehér Ferenc hűségről, erkölcsi és művészi felelősségről szóló újraolvasott versei, Buda Ferenc ezredvégi krónikái éppúgy időszerű kérdéseket feszegetnek, mint Sütő András publicisztikai kötete (Erdélyi változatlanságok), mely „az erdélyi magyarság rendszerváltozás utáni életének döbbenetes enciklopédiája” vagy Szilágyi István harmadik nagyregénye, a 2001-ben publikált Hollóidő. Nagy Gáspár 1968 és 1998 közötti verseit egybegyűjtő reprezentatív verseskötete, a Szabadrabok, mely a költő 50. születésnapjára jelent meg, valamint a Húsz év a kétezerből című „kétszárnyú verseskönyve” képezik a továbbiakban a napjaink irodalmi eseményeibe vezető irodalomtörténészi-kritikusi vizsgálódások tárgyát. A kötetet stílszerűen a debreceni egyetem irodalomtörténészének, a XIX. századi magyar irodalom kutatójának, Imre Lászlónak a XX. századi irodalommal foglalkozó Irodalom és küldetés című könyvéről készült kritika zárja. Ez a dolgozat egyben összegzi is a Görömbei-kötet legfontosabb üzenetét. Imre László „szakszerű elemzései megerősítik az irodalom értelmébe vetett hitünket. Sokféle anyagon modellérvényűen dokumentálják azt, hogy az irodalom értelmezése ma is lehet egzisztenciális cselekedet. Az irodalom és az emberi sorsot javító szándék, az irodalom esztétikai autonómiája és emberi, közösségi felelősségtudata nem szembeállítható, hanem inkább egymást erősítő tényezők.”

A terjedelemben is monumentálisnak nevezhető 400 oldalas tanulmánykötet értékekben gazdag munka. Világosan elrendezett, szemléleti, világnézeti rendszerbe szervezett műveltséganyaga, a dolgozatok gondolati gazdagsága és mélysége révén mindenekelőtt kiváló szaktudományi mű. Ugyanakkor erkölcsi értelemben felemelő