Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Marafkó László: Búcsúregény (részlet)
Marafkó László • Búcsúregény 51- Köszönöm, tanár úr - és rögtön lapozni kezdett benne.- Majd otthon. Most kapsz egy teát. Rummal. Jó lesz?- Rummal - ismételte Burkus olyan arccal, mintha kábítószer-kereskedőnél lenne.- Kell az ajzószer a tudományhoz - és H. elindult a konyhába. - Addig nézegesd a könyveket. A teavíz zubogása közben eszébe jutott Tünde. Váratlanul fel kellene keresni. És ha a barátja van épp ott? A féltékenység felborzolta. Bevitte a teát.- Nos, mennyivel - és megemelte a rumosüveget.- Csak picit, tanár úr. Gyűszűnyit töltött, Burkus, mint egy szorgos borz, szuszogott a csésze fölött.- Az angolt nálatok ki tanítja?- Nyikos tanárnő.- És milyen?- Beszédcentrikus. „No, ez kellett.” És H. majdnem elröhögte magát. Sötétedett, Burkus elköszönt. H. állt az utca fölött az ablakban, villamoszaj szaggatta meg az alkonyatot. Odament a telefonhoz, tárcsázta Tünde számát.- Igen - szólt bele egy elutasító hang.- Kenéz.- Jó estét.- Mit csinálsz?- Miért? H. kedélye deresedni kezdett.- Csak a hangodat...- Ez naponta élőben előfordul. Viszlát. „A kis cemende. De kedvesem” - csitította utána önmagát. „Ne szaporázza a lélegzetvételét, önnek erre sem szüksége, sem ideje, sem illetékessége nincs, egyáltalán, önhöz a lány korban sem illik, mert ha ön a mai állapotában konzerválódnék is, a lány rövid úton akkor is elfogyasztaná, s ezt végigélni nehezebb, mint a jelenlegi, kötelezettség nélküli állapotot elviselni, amelyben megtörtént, ami megtörtént (a csoda!), csoda, hogy a lumbágónk nem ütötte fel a fejét, ám tartósítani a helyzetet nem célszerű, sőt, nem is lehetséges, mert mindig kettőn áll a vásár. Ami jelenleg egyen áll.” Újra tárcsázott.
