Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
Beszélgetés Rába Györggyel 21 Sándort - akit én persze nem ismertem, ismerhettem volna mondjuk időben éppen, de nem ismertem -, Hunyady Sándornak volt az a jellemzője, hogy hatszor, nyolcszor elmondott egy történetet, amíg az teljesen kicsiszolódott, és akkor vetette papírra. Szabó Lőrincben is lehetett valami ilyesmi, és a költészetének van egy olyan vetülete, egy olyan epikus vetülete, amely elmesélhető, és talán másokkal is esett meg ilyen történet. Nota bene, ez a vers aztán végül számomra azért lett igazán érdekes, mert itt tett írásban olyan filozófiai vonatkozású kijelentéseket, amelyek szórul-szóra benne vannak William Jamesnek a könyvében, és amiről végül kimutathatóvá vált az, hogy az ő filozófiai rendszere bizonyos fokig vörös fonál, iránytű volt egy adott pillanatban, egy adott időszakban az ő politikája számára. A monográfia. Az irodalomtörténeti munkájában az ember, legalábbis én, de gondolom, hogy legtöbben, úgy vagyunk, hogy problémákkal foglalkozunk. Nem feltétlenül preferált, a szívünk csücskét jelentő írókkal. Eszembe jut például, amikor az Irodalomtörténeti Intézet munkatársa voltam, egy plenáris ülésen Nagy Péter fejére olvasták, hogy már hosszú ideje adós Szabó Dezső monográfiájával. S akkor fölállt, és azt mondta, no mit gondoltok, hát azt hiszitek, hogy olyan nagy öröm Szabó Dezsőt szakmánybán olvasni? Ez, mondjuk, egy szélsőséges példa erre. Na most, Szabó Lőrinc költői életműve egy rendkívül érdekes problémát jelentett nekem, viszonylag nagyon korán, vagy legalábbis az irodalomtörténeti tevékenységem kezdetén. Ez az első négy kötetének a variánsai voltak. Ugye tudvalevő, hogy az ő első négy kötetét igen alaposan, majdnem hogy gyökeresen átírta, és ez engem érdekelt. És magánszorgalomból minden különösebb publikációs késztetés nélkül összevetettem ennek a négy kötetnek az eredeti szövegét azzal, amivé Szabó Lőrinc átírta. Történt, hogy ’58-ban egy József Attila-konferencia szerveződött az Irodalomtörténeti Intézetben, és a szervező Szabolcsi Miklós, akinek akkor még különösebb rangja nem volt az intézményben, szólt nekem, hogy ebben a minőségében fölkér engem előadásra. Én azt mondtam neki, hogy hát én József Attilával nem foglalkoztam, verseit szeretem, de nem foglalkoztam, nem tudok mit előadni. Milyen kéziratod van? Hát mondom, van nekem egy tanulmányom Szabó Lőrinc első négy kötetének a variánsairól. Mutasd meg. Megmutattam. Kérlek szépen, nagyon jó lesz. Na most, akkor én ezt fölolvastam a József Attila-konferencián. Úgy rémlik nekem, hogy az előző találkozásunk alkalmával erről én már fecsegtem, úgyhogy arról én nem kívánok fecsegni. Ezzel szemben, amikor még mindig Irodalomtörténeti és nem Irodalomtudományi Intézetben megindult a Kortársaink sorozat, akkor azonnal kellettek kéziratok. S akkor azt mondták, hogy hát neked megvan ez a Szabó Lőrinc tanulmányod, te biztos megfelelően ismered Szabó Lőrinc költészetét, írhatsz róla
