Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 1. szám - Komma Olivér: Anya, négy gyerek és az anyaotthon

84

Úr Dunatát • 2003 március

tud segíteni abban segít, de egy ilyen környezetben nem lehet jó kapcsolata az embernek a szocmunkással... Azért úgy felületesen tudja, hogy milyen gondjaim vannak.”

Lassan indulni kel a gyerekekért az óvodába, de előtte még betérnek vásárolni Dáviddal.

Délután 5 óra

Ma szerencsésnek mondhatja magát Heni, mert nincsen más teendője, és el tud menni a gyerekekért. Többször előfordul, hogy az anyukák megkérnek egy másik szülőt, hogy hozza el az ő gyermeküket is az óvodából, iskolából. Ilyesmi leginkább barátok között fordul elő, mert már mindenkit ért valamilyen negatív tapasztalat. Heni mesélte, előfordult már, hogy némely „trehány” anyuka megkérte a másikat, hozza el a gyermekeit, és néhány órát felügyeljen rájuk, mert dolga van. Ezek után még este 10-kor sem érkezett meg, de még nem is üzent, hogy késni fog. Minden teendő egy anyukára maradt, ami nem jelent mást, mint még egy újabb porció ételt, még egy gyermeket le kell fürdetni és le kell fektetni. Ez persze egy gyermek mellett nem lenne probléma, de négy gyermek mellett már elég megterhelő. A történet vége az volt, hogy ez a bizonyos anyuka meg sem köszönte a segítséget.

A barátság, mint egy szoros lelki kapcsolat, támasz két ember között, az otthonban igen törékeny fogalom. Még egy olyan intézményben sem hajlandóak az édesanyák a saját problémájukon túllátni, ahol a sorstársak hasonló problémákat éltek meg, és ahol komoly összefogással sokkal eredményesebbek lehetnének, illetve az ehhez kapcsolódó környezeti feltételek is adottak. Nem szeretném hibáztatni őket, mert érthető, hogy mindenki csak boldogulni szeretne, de talán az otthon munkatársai valamiféle kezdeményezéssel élhetnének egy sikeresebb közösségi munka kialakításához.

Talán mindent elárul Heni válasza: „Milyen barátokat szereztem itt az otthonban ? Hát sajnos ilyen kihasználós barátokat, tehát itt mindenki rá van utalva a másikra, nem rászorulva, hanem ráutalva, tehát ezt úgy kéne venni, mint egy nagy családot, egy nagy közösséget, de sajnos itt az emberek csak úgy vannak, hogyha ezt ő megengedte, akkor én ezt tovább csinálom, kihasználom ameddig csak lehet. Tehát nincs összetartás.”

Nagyon gyakran adódnak veszekedések, melyek igen csúnya szópárbajba torkollanak. Nem kell azt sem titkolni, hogy Heninek már tettlegességig fajuló esete is volt. Szerencsére mind a két fél egy figyelmeztetéssel megúszta, de legközelebb már az otthonból való áthelyezéssel szankcionálják az ilyen cselekedetet.