Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Farkas Zsombor: "Itt a jövő előttem!" - "...aztán a többit majd meglátjuk"
54 Út Dunatái • 2003 március — Hát akkor... egy orvosi baklövés történik, ami szerintem az is lett volna, hogy akkor nem tudok lábra állni. Vagy ki tudja, mi történik... — Tehát rosszabb is lehetett volna, mint amilyen most? — Hát akkor rosszabb lett volna, természetesen. Mer amikor mentem, küldtek ugye papírt, hogy elmúltam 18 éves; el kéne mennem katonának. Akkor elmentünk ide az ortopédiára, és akkor ott mondták azt, hogyha megműtenének, lehet, hogy nem sikerülne úgy rendbe rakni Magyarországon a lábamat, mer ugye az izomszövetek meg az Ízületek má úgy össze vannak... úgy hozzá vannak tapadva a csonthoz vagy az izomszerkezethez, hogy azt má nem biztos, hogy lehet... lehet hogy elszakadna. — Egy pillanatra térjünk még vissza Amerikához. A kint töltött 7-8 hónap alatt mi volt a legszebb és a legrosszabb élményed? — Hát... a legjobb élményem... az egyik az az volt, hogy ugye ki tudtam jutni... — De azok közül, amik ott történtek veled? — Hát egyik az, hogy világot láttam... mer el tudtam jutni... eljutottam New Yorkba, Los Angelesbe... hát az! — Konkrétabb dolgokra gondoltam. Akkor mondjuk a legszebb 10 perced? — Legszebb 10 percem? — Ami nagyon megragadott. Amire azt mondod; hogy már csak ezért is megérte. — Hát... például, hogy... De azt sajnálom! Hogy jártam a World Trade Centerben... és ugye most, hogy lerombolták... Hát ez az egyik. Meg hogy elmehettem a Fehér Ház mellett. Meg a... a Szabadság-szobor. — Az Egyesült Államokról már csak annyit, hogy mi volt a legrosszabb, legborzasztóbb tíz perced ott? — Hát a legrosszabb tíz percem az legalább fél órának tűnt, amikor... Volt egy kutyánk odakint, és tél volt. Az történt, hogy... az a tíz perc, mondom, nekem nagyon sokáig tartott... Egy vasárnapi napon történt; mentünk volna templomba korán reggel. Na szóval, láttam egy szarvast, és mondom, megnézem, kimegyek. Pizsamába voltam. Aztán az a szerencsétlen kutya szeret úgy játszani, hogy ráugrik a másikra, aztán elkezdi harapdálni. Na, mentem vissza a házhoz, az meg rámugrott, azt kapálóztam, mint a búbánat! Megtámadott! Aztán valahogy elkezdett vérezni az orrom! Beleharapott a kezembe! Szerencsére má nincs meg a nyoma. Azt hittem, eltört a kezem! Má majdnem átharapta! De csak vérzett, aztán elállt. Hát ez volt a legrosszabb. Meg a másik; hogy majdnem eltörtem a lábam. Az is nagy poén volt; zúgtam egy olyat a lépcsőn, hogy jó volt nézni! — És emberekhez kötó'dó'en volt valami nagyon rossz élményed?
