Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében
dárra, átadva ezzel neki az éberség képességét. A rímhívó főnévi ebszemre a harmadik sor végén az estem múlt idejű igealak felel, melynek jelentéstartalmát további három bővítmény árnyalja. A mikor?, a hogyan? és a hová? kérdőszókra felelő idő-, mód-állapot- és helyhatározó. A zuhanás félelmetes és szinte időtlennek tűnő, véget nem érő élményét variációs ismétléssel és ellentéttel nyomatékosítja Babits (teljes egész nap, teljes éjjel). A mellérendelt szerkezetű időhatározó alaptagjai ellentétes jelentéstani viszonyban állnak egymással. A nap főnevünk egyik gyakran használt jelentése: ’reggeltől estig tartó időegység, szakasz’, amely’az estétől reggelig tartó napszak’jelentésű éjjel ellentéte. A nap szavunk az itt ’teljes terjedelemben, tartamában vett’ értelmű egész melléknévvel összekapcsolva valamely cselekvés, történés folyamatos, szakadatlan jellegét erősíti, melynek hatását egy további nyomatékosító eszköz fokozza, az itt elejétől végéig tartó’jelentésű teljes melléknév. Az időviszonylatait tekintve árnyaltan jellemzett estem állítmány egy további mód-állapothatározóval (mint hullócsillag) bővül. Az ’égből esés’ fogalomkörébe tartozó hasonlító tag (a hullócsillag, más szóval meteor) fogalmi jelentése a nyelvi konnotáció révén a számkivetettség, a magány, ugyanakkor az egyszeri, a megismételhetetlen, a csodás jelentésárnyalataival is bővül. Az estem állítmányhoz kapcsolódó harmadik bővítmény egy jelzővel ellátott helyhatározó (a nagy Óceánba). A nagybetűs írásmód - mitológiai kontextusba helyezve- Okeánosra, a földet körülfolyó nagy vízre és istenére utal, akinek habjai a zuhanó Héphaisztoszt ölükben felfogták és megmentették. Babits a föntről, az égből induló és le, az Óceánba érkező Héphaisztosz „utazásának” nemcsak időbeliségét érzékelteti nyomatékkai, hanem a két kiemelt jelentőségű, ellentétes tartalmú határozóval (az égből. ..a nagy Óceánba) a mitikus esemény kozmikus távlatait is sugallja. A szonett második négysorosának első szava, az ott névmási határozószó a nyelvi és fogalmi szintű kontinuitást biztosítja az első versszakot záró és a szonett további részeiben is szerephez jutó óceánmotívumhoz. A víz, a tenger fogalomkörébe tartozik az ebszem, estem sorvégi szavakra rímelő testem felelő tag okhatározóval bővített igenévi jelzője (meddő habtól ázott testem). Babits verseiben a tenger- itt a szinekdochés hab szó helyettesíti - gyakori minősítője a meddő melléknév, mert a tenger terméketlen terület, a szántóvető nem vet bele. A testem főnév másik jelzője (a csonka melléknév) a szövegkezdetre utal vissza, asszociálva a mitológiai előzményekre, Héphaisztosz sérült, hibás alakjára. A tengerbe zuhanó, megtépázott testű isten megmentőiként jelenik meg a szövegben további két mitológiai személy: Eurünomé, a tengert tápláló folyamisten, Ókeánosz lánya, és Thétisz, akinek alakja az Iliászból is ismert. A halandó Péleusz feleségének és Akhilleusz anyjának nevéhez itt is állandó jelzőként az ezüstlábú minősítés kapcsolódik, ahogy ezt Homérosznál is láttuk. Bravúros költői megáldásként értékelhetjük, hogy a megmenekülés motívuma által uralt második versszakban a két megmentő neve (mondattanilag mindkettő alany) és a hozzájuk kapcsolódó értelmezős szerkezetek a versszakon belül centrális 6
