Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Dobos Gyula: Morzsák a 275 éves Tolna Megyei Levéltár történetéből (tanulmány)

74 Úr Dunatái ■ 2003. szeptember bontották, nekiestek az iratoknak, elrejtett értékeket kerestek. Az egykor oly szép rendben sorakozó levéltári iratanyag leírhatatlan állapotba került.” '" Ali. világháború időszakában nemcsak a vármegyeházán tárolt iratok káro­sodtak. Elpusztult a közgyűjteményi értékek számottevő része, pl. 16 tolnai köz­ségben semmisültek meg az anyakönyvi első példányok, tönkrement a vármegyei múzeum, a megyei törvényszék, az államügyészség majdnem teljes iratanyaga és a Szekszárdon székelő megyei szervek irattárának jelentős része.31 Az Országos Le­véltárfelmérésére 1945-ben küldött Tolna megyei jelentés szerint: „az iratanyag 90 %-a megsemmisült”11 Az alispáni adatok szerencsére túlzónak bizonyultak, a pusz­tulás az iratok 10-15 %-át érintette. 1946. március 18-án az Országos Levéltár összegzését követően a BM. rende­letet adott ki a levéltári iratanyag védelméről.33 E jogszabály a megyei, városi és községi önkormányzati irattárakkal foglalkozott, de hiányzott belőle a nemesi családi levéltárak megmentésének a gondolata. Pedig ez az ismert történelmi hely­zetben különös aktualitást nyert. A tulajdonosaik által elhagyott, vagy nem kellő­en őrzött, kastélyokból, nemesi kúriákból mindent vittek, ami mozdíthatónak bi­zonyult. Az egykor féltve őrzött jogbiztosító-, gazdálkodási-, levelezési iratok jö­vője bizonytalanná vált. Dr. Hadnagy Albert, megyei megbízólevéllel végigláto­gatta a történelmi családok kastélyait, felkutatta tulajdonosaikat és elérte, hogy a szörnyű körülmények között tárolt, részben vagy teljesen feldúlt, enyészet felé tendáló családi irattárak, örökletétként a megyei levéltárba kerüljenek. így szállí­tottak mintegy 80 folyóméter iratot a levéltárba. A levéltár vezetője megkísérelte a Magyar Országos Levéltárral karöltve az akciót kiterjeszteni, de kezdeményezés­ből sajnos nem lett országos gyakorlat. Tény, hogy számos érték került „magán­­gyajtók” kezébe, vagy kallódott el, semmisült meg, lett a papírgyűjtési akciók mar­taléka. Ezen nemesi családok irataival ekkor került közel 193 Mohács előtti oklevél a levéltárba. A legrégebbi 1238-as IV. Béla által kiadott, az első függőpecsétes, királyi kontrapecséttel is ellátott, hibátlan diploma pedig III. András trónra lépésekor ké­szült. Ezen okiratok egyetlen „hibája”, hogy nem Tolna megyei vonatkozásúak. Nagy számban tartalmaz viszont megyei vonatkozású iratokat a Bosnyák, majd a jogutódok családoktól vásárlással Perczel birtokká lett területek hovatarto­zásával foglalkozó gyűjtemény. Az 1200-ig visszamenő, hiteles másolatokat is tar­talmazó iratokban 1403-as keltezésű eredeti okirat is található.

Next

/
Thumbnails
Contents