Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Alabán Péter: Falu a szocializmusban: Sárpilis 1945-1989(tanulmány)

68 Úí PUNATÁT • 2003. SZEPTEMBER teszi azonban, hogy ezek ellenére a 70-es évek elején a családok 2/3-a az elköltö­zést választotta volna. Úgy tűnt, a végleges megoldást a korszerű közlekedés mie­lőbbi kiépítése jelentette, mely összekötheti az „alvófalu”-t a munkahely, szóra­kozóhely és bevásárlóhely szerepét egyaránt betöltő várossal, Szekszárddal. Ter­mészetesen gyűjthetünk még további példákat a rendszer akár negatív, akár pozi­tív következményeire vonatkozólag, azonban a falusi lakosság életszínvonala a Sárközben és máshol, az ezt követő, 1990 után kibontakozó új időszakban szinte a legtöbb helyen a teljes bizonytalanság állapotába jutott, ami nem várt fordulatot hozott. Jegyzetek 1. A történeti és szociológiai vizsgálatokat a budapesti Jelenkutató Intézet (J KI) szervezésében, helyszíni terep­munka során végeztük el 2001 és 2002 nyarán. Külön köszönet Balázs Kovács Sándornak és Gutái Istvánnak a falukutató programban és a kutatásban nyújtott segítségükért. 2. Termelésének regionális központja: Bogyiszló. 3. Kunszabó Ferenc: Sárköz. Budapest, 1972 119. 4. Vö. Gunst Péter: A paraszti társdalom Magyarországon a két világháború között. Társadalom- és művelődés­­történeti tanulmányok 1. Budapest, 1987 5. Kunszabó F., i. m. 121. 6. Országos viszonylatban az 5 kát. hold alattiak sorolhatók ide. 7. Kovács Imre: A gazdasági cselédek megélhetési viszonyai. In: Tóth Pál Péter (szerk.): Agrárszociológiai írások Magyarországon 1900-1945. Budapest, 1984. 8. Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Szekszárd (további hivatkozásokban: TMÖL). Közigazgatá­si iratok 1945. V/767 1-1172. 7. 9. TMÖL, uo. Az adatok forráskritikával kezelendők! 10. Forrás: Növénytermesztés 1. kötet. Községsoros adatok 1936-1962. Történeti Statisztikai Kötetek Budapest, 1976,380-381. Megjegyzés: A növények 1948-as vetésterületénél az első két gazdasági területnagysági kategória együttesére nézve rendelkezünk adatokkal. 11. TMÖL, uo. 12. A népmozgalom főbb adatai községenként 1901-1968. Budapest, 1969, 210-211., ill. 462-463. 13. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának rövidítése. A szovjetek kezdeményezésére létreho­zott szervezet elsődleges célja volt, hogy biztosítsa a kommunista pártok Moszkvából történő irányítását. 14. Idézi Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon. Budapest, 1972 15. Kunszabó F., i. m. 129. 16. Magyar városok és községek. Statisztikai adatgyűjtemény. Budapest, 1958, 382. 17. Interjú K. I. gazdálkodóval. Készítette: Alabán Péter és Király László. Sárpilis, 2001 18. Kunszabó F., i. m. 191. 19. Interjú N. Gy. gazdálkodóval. Készítette: Alabán Péter és Király László. Sárpilis, 2001 20. Kunszabó F., i. m. 167-174. 21. Kunszabó szerint 1969 tavaszán (i. m. 198.) 22. Közigazgatása csak 1991-től lett ismét önálló. 23. Interjú M. J. vállalkozóval. Készítette: Alabán Péter és Király László. Sárpilis, 2001

Next

/
Thumbnails
Contents